jegybanki alapítványok

Hatan Matolcsy százmilliárdjai nyomában – látványos obstrukciókkal, de megkezdte munkáját az MNB-botrány vizsgálóbizottsága

A jegybanki alapítványosdival eltűnt százmilliárdok ügyét kellene feltárniuk év végéig, több óra alatt jutottak el oda, hogy legyen ügyrendjük és munkarendjük. Az érdemi munka jövő héten kezdődhet.

Haász János
belföld

Eltűnt közel 20 milliárd forint a jegybanki alapítványokhoz kötődő GTC magyar leányánál

Brutális veszteséget kellett elkönyvelnie a GTC Origine Kft.-nek, miután a befektetései feltételezhetően nem érnek annyit, amennyit gondoltak, de például egy 6 milliárdos kölcsönt is leírtak, mondván, úgysem kapják vissza.

Székely Sarolta
gazdaság

Továbbra sem hallgattak ki senkit gyanúsítottként az MNB-ügyben

Telnek-múlnak az évek, esztendők.

Bábel Vilmos
gazdaság

Közel 100 milliárdos vagyon válhatott köddé az MNB-alapítvány svájci, luxusingatlanokkal foglalkozó cégénél

Ez a mérlegfőösszeg harmada. Az éves beszámoló adatait egyébként még a könyvvizsgálónak sem sikerült maradéktalanul alátámasztani, így egyszerűen visszautasította a véleménynyilvánítást.

Székely Sarolta
gazdaság

PADME: 270 milliárd forint úszott el, és amikor átvették, csak 9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában

Az új vagyonmenedzser, Hegedüs István szerint a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány iszonyatos méretűre dagadt kötelezettségeiből mára 103 milliárdnyit lefaragtak.

Herczeg Márk
bűnügy

Pert vesztett a jegybanki alapítvány, így ki kell adniuk, hogyan végezte munkáját a felügyelőbizottság

A másodfokú ítélet értelmében 45 napja van az alapítványnak, hogy kiadja a kért adatokat.

Székely Sarolta
belföld

Visszavette az önkormányzat a Marczibányi téri sportközpontot az MNB alapítványának cégétől

A sportcentrum egyes részei már életveszélyesek, ezért az önkormányzatnak le kellett zárnia azokat.

Székely Sarolta
belföld

Hiába vannak erős emberek a közelben, elszámoltatáskor mindenki személyesen felel a döntéséért – ez az MNB-ügy általános tanulsága Windisch László szerint

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, ha van egy erős ember a közelben. Minden testületben pozíciót elvállaló személynek személyes felelőssége van a döntésekért.

Székely Sarolta
gazdaság

Több ezer német lakást vásárolt a jegybanki alapítvány lengyel cége tavaly

Pedig a lengyelországi GTC ekkor már úszott az adósságban, de belevágott egy közel 180 milliárd forintos üzletbe.

Székely Sarolta
külföld

MNB-botrány: Somlai Bálintra, Matolcsy Ádámra lehet „kilövési engedély” a felügyelőbizottság tagja szerint

Nyikos László saját felelősségéről azt mondta, lehetett volna bátrabb és harciasabb a jegybanki alapítványok ügyével és Matolcsy pénzszórásával kapcsolatban.

Székely Sarolta
gazdaság

Leléptek Matolcsy Ádám emberei a naperőműves tőzsdei cégtől

Attól ijedhettek meg a tulajdonosok, hogy a jegybanki alapítványok miatt indult nyomozások a Nap Nyrt.-t is elérhetik.

Székely Sarolta
gazdaság

Újabb trükkre bukkantunk, hogyan bűvészkedett a milliárdos ingatlanokkal a jegybanki alapítványos kör

Már-már kimeríthetetlen tárháza lehetett a jegybanki alapítványokhoz kapcsolódó körnek arra, hogyan gyarapodjanak a közpénzből felépített birodalom segítségével.

Székely Sarolta
üzlet

Matolcsy visszatámad, oroszlánként beszél magáról, és érthetetlennek nevezi az ÁSZ-vizsgálatot

Tagadja a jegybanki alapítványok vagyonvesztését, és azt reméli, mindjárt kiderül az igazság.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Jócskán belenyúlna a Fidesz az MNB működésébe: több alelnök és monetáris tanácsi tag, változó alapítványi szabályok

A Bánki Erik vezette gazdasági bizottság tagjai bő két órával a kedd délelőtti ülés előtt ismerhették meg a tervezetet, bár államtitkárok már hétfőn tárgyaltak róla. A jegybank nem alapíthat többé vagyonkezelő alapítványt, jegybanki alapítvány nem folytathat vagyonkezelést ezután – kivéve a százmilliárdokat eltapsolt PADME-t.

Haász János
gazdaság

Matolcsytól Matolcsyig: György nézte ki a műemléki ingatlant, az MNB megvette, felújította, végül Ádám cégéé lett

Egy talán elfeledett történet, ami Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése után 9 hónappal kezdődött, és 9 évvel később Matolcsy Ádámnál fejeződött be. A közvagyon kiszervezésének újabb remek példáját, az V. kerületi ingatlan sztoriját mutatjuk be.

Székely Sarolta
gazdaság