Mark Rutte a Fehér Házban jelentette be, hogy Hollandia az eddig bejelentetteken túl további 2,5 milliárd eurót költ a kijevi vezetés támogatására.
Már legalább 19 ember meghalt.
Ezúttal egy másik helyszínen találtak dokumentumokat Biden munkatársai.
Az elnök fiának temetéséről szóló papírok között találták a titkosított jelentéseket.
Az amerikai igazságügyi minisztérium és az FBI is vizsgálja az ügyet.
A texasi kormányzó nem volt lelkes.
A közös washingtoni sajtótájékoztatón Biden hivatalosan is bejelentette, hogy Patriot rakétarendszert küldenek Ukrajnába.
Már a Fehér Házban van Bidennél, aztán a Kongresszusba látogat.
A tervek szerint Joe Bidennel találkozik majd a Fehér Házban.
De egyelőre nem látja jelét ilyesminek.
A vezetők szerint a két ország közös felelőssége a demokrácia védelme.
Mohamed bin Szalmánból nemrégiben miniszterelnök lett.
Az ukrán légvédelem azt mondta Zelenszkijnek, hogy nem ők voltak. Biden szerint ez bizonyítéknak kevés.
Győzelmet ünnepelhetnek a demokraták a félidős választások után az USA-ban, de mekkora siker az, ha két pofon helyett csak egyet kapsz? És tényleg lehet Ron DeSantis az indulását bejelentő Donald Trump ellenében a republikánusok elnökjelöltje 2024-ben? Newsroom podcast Király Andrással.
Ezt egy NATO-forrás közölte a hírügynökséggel.