Mit vár az orosz vezetés Donald Trump, és mit Kamala Harris győzelmétől? Bár Trump kijelentései alapján nem jutunk közelebb ahhoz, hogyan kormányozna, az orosz szakértők már foglalkoznak a kilátásokkal. Az ő meglátásaikat rendszerezzünk, hogy megtudjuk, mivel számolhatnak Putyinék az amerikai elnökválasztás után.
„Azt hiszem... ez lenne a vége” – mondta az ex-elnök.
A Harris elleni első vitából általános vélemény szerint vesztesen kijövő volt elnök nem fogadta el a meghívást a második összecsapásra.
A nagy orosz mókamester.
Az álhír arról szólt, hogy az amerikai alelnök részt vett egy 2011-es cserbenhagyásos gázolásban, és lebénult egy 13 éves lány.
Azt mondja, csak viccelt.
Az egyik menekültellenes, a másik abortuszpárti, de szavazni muszáj.
Szerinte már mindent megbeszéltek, amit kellett.
Sok-sok állat és sok-sok Budapest a napindító hírlevélben.
Az egész ceremónia azt sugallta, hogy a politikusok a kampány finisében is képesek félretenni a politikát.
Szerinte az elnökjelölti vitán Trump az esetek 99 százalékában magáról beszélt, amikor pedig nem, akkor Orbánról.
Októberben rendeznék meg.
Kamala Harris kézfogással indított, nyolc év után az elsővel. Trump sokszor egy védekező, dühös, kicsit összevissza beszélő öregember képét mutatta, Harris túl sokat foglalkozott ellenfelével, így nem igazán tudta magát pozitívan definiálni Bidenhez képest.
A bejelentéssel megvárta az elnökjelölti vita végét.
Sok múlik a jövő heti tévévitájukon, de nagy eséllyel végig iszonyú szoros lesz a verseny.