kamatkiadás

Már 955 milliárd forintos gondot okoz a kormánynak, hogy nem költekeznek a magyarok

Nem csoda a költségvetés állapotát nézve, hogy 130 pontos megszorító csomagot rejtett el a kormány a pénteki Magyar Közlönyben.

Székely Sarolta
gazdaság

Akkorára duzzadt az államadósság, hogy csak az idei kamatai öt kínai gigahitelt emésztenének fel

Nem csoda, hogy Nagy Márton pár napja cash flow-problémákra panaszkodott. A második negyedév végére kétéves csúcsot ért el a GDP-arányos államadósság, amihez persze kellett a gazdaság újbóli visszaesése. Idén eddig másfélszer többet költött az állam az adósság kamataira, mint egy évvel ezelőtt.

Haász János
gazdaság

Brüsszelnek is köszönheti a kormány, hogy végre maradt egy kis pénz az államkasszában május végén

Idén eddig még nem látott összeget utalt át az EU Magyarországnak, igen jól jött ez a költségvetésnek.

Székely Sarolta
gazdaság

Már többet költ az állam az adóssága kamataira, mint a gyógyászati ellátásokra

2020-ban még másfélszer több pénz ment gyógyító-megelőző ellátásokra, mint az adósságteher kamataira. Idén eddig az állam minden 100 forintnyi kiadásából 6 forintot kamatra költött, ez jóval magasabb arány a tavalyinál. A nettó kamatkiadások összege két év alatt megduplázódott.

Haász János
gazdaság

Mínusz 1174 milliárd: ijesztően megnőttek az államadósság kamatterhei

Az idei első félévben az állam 65 százalékkal többet költött kamatkiadásra, mint 2022 első felében. És többet, mint amit egész évben szán rezsivédelemre.

Haász János
gazdaság