A PM szerint viszont a kémkedéssel meggyanúsított jobbikos politikus elleni nyomozás eddigi eredménytelensége Fidesz-Jobbik paktumot sejtet.
A PM szerint viszont a kémkedéssel meggyanúsított jobbikos politikus elleni nyomozás eddigi eredménytelensége Fidesz-Jobbik paktumot sejtet.
Az ügyésznek azt kell megindokolnia, miért kéri Kovács mentelmi jogának felfüggesztését.
Leleplezték a rejtélyes FBI-légiflottát.
Nahát, nyúl viszi a puskát.
Ezért most hivatali visszaélés gyanújával vizsgálat indult ellene.
Dagad a botrány, az NSA évekig visszaélt a BND-vel 2002-ben a terrorellenes küzdelemről kötött megállapodással, az amerikai szolgálat a német partnerszervezet rendszerein és adatbázisaival európai célpontok ellen kémkedett.
Az újságíró helyzetét súlyosbítja, hogy a börtönből írt Obama elnöknek, az iráni hatóságok szerint pedig ez ellenséges kormánnyal való kapcsolatba lépésnek számít.
A jobbikos képviselőt azzal gyanúsítja az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy Oroszországnak kémkedik.
Az amerikaiakat nem is az zavarja igazán, hogy Izrael kémkedett utánuk, hanem hogy a megszerzett információkkal amerikai törvényhozókat próbált befolyásolni, hogy megakadályozzák az amerikai-iráni atomalkut.
Jevgenyij Burjakov a Wall Street kereskedelmi rendszeréről próbált érzékeny adatokat szerezni. Leginkább az automatikus kereskedés érdekelte, amivel könnyen be lehet dönteni a tőzsdét.
Egyikük bankárként dolgozott Manhattanban, ellene eljárás indul.
A TeenSafe egy olyan telefonos applikáció, amivel kémkedhetsz a gyereked mobilján a tudta nélkül. Legális, de nem éri meg.