41 százalékkal több bevételt produkált a gyógyszergyártó, mint egy évvel korábban.
Tartósan csökken az új fertőzöttek száma.
Ötezernél többen vannak kórházban, a fertőzésszámok javulnak, alacsony az oltási hajlandóság.
Az ottawai polgármester közben a kormányt kérleli, hogy erősítsék meg a főváros rendőrségét.
Karácsony előtt volt ilyen a helyzet.
Megérkezett az ötödik hullám a kórházakba. Mi aggasztó és mi megnyugtató a mostani járványhelyzetben?
De Daniel Ek közölte azt is, hogy nem tervezik elküldeni a platformjukról a legnépszerűbb podcastjüket készítő sztárt.
Az M3-as autópálya mogyoródi leágazásától mennek Budapestre, majd Brüsszelbe.
Az elmúlt két hétben emelkedni kezdett az elhunytak száma is.
1,7 milliárd forintot osztottak szét, a maradékot balatoni borászok, valamint pár budapesti étterem tulajdonosa kapta, illetve került valami az Orbán Ráhel-közeli divatügynökséghez is.
Már több negatív teszteredménye volt, vasárnap utazhatott volna Pekingbe.
Mármint még mindig csak államfő, de pozitív lett a Covid-19-tesztje.
Így továbbra sem lehet hitelesen bemutatni, mi történik a COVID-osztályokon.
Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-koncentráció, de látni a fényt az alagút végén.
A válaszadók 5,4 százaléka szerint ráadásul Magyarország az álhírek forrása.