közgazdász vándorgyűlés

A választás utánra halasztaná a kormány a benzináremelést

Tavaly hoztak törvényt az inflációkövető emelésről, most mégis eltekintenének tőle.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Hiába vannak erős emberek a közelben, elszámoltatáskor mindenki személyesen felel a döntéséért – ez az MNB-ügy általános tanulsága Windisch László szerint

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, ha van egy erős ember a közelben. Minden testületben pozíciót elvállaló személynek személyes felelőssége van a döntésekért.

Székely Sarolta
gazdaság

Varga Mihály: Nézzünk szembe a tényekkel, hasonló a 2007–2008-as válság idején történt a magyar gazdasággal!

Az elmúlt tizenkét negyedévből hétben csökkent a magyar GDP. A jegybankelnök a veszprémi közgadász-vándorgyűlésen mondott igazat.

Székely Sarolta
gazdaság

Matolcsy: Három éve úttévesztésben van az ország, teljes fordulat kell

A jegybankelnök szerint az EU legfejlettebb államai távolodnak tőlünk, a kevés mögöttünk lévő feljött ránk.

Haász János
gazdaság

Nagy Márton belebegtette, hogy megint hozzányúlhat a kormány az üzemanyagárakhoz

A miniszter szerint senki sem tehet az inflációról, de azért egy kicsit megint beszólt Matolcsyéknak.

Csurgó Dénes
gazdaság

Megugrott a költségvetési hiány az extra gázvásárlás miatt

A 2023-as költségvetés is módosítani kell. Varga Mihály szerint nehéz lesz növekedést tervezni.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Matolcsy szerint a 40-es évekre hasonlít majd a következő évtized, de reméljük, nem annyira

A nemzeti bank elnöke pénzügyi forradalmat és deglobalizációt vizionál a következő 10 évben, amelynek Kína lesz a legnagyobb nyertese.

Csurgó Dénes
gazdaság

Varga Mihály: Tarthatatlan, hogy 290 nap bekötni a villanyt

Rengeteg sikert is fel tudott sorolni a közgazdászok vándorgyűlésén.

Magyari Péter
gazdaság