Pörög a kampányhangulat, csökkent a bizonytalanok aránya.
Az intézet kutatása szerint némileg gyengült a nyáron a Fidesz, de még mindig nyerésre áll. Az ellenzéki pártok között DK, Jobbik, Momentum a sorrend, a többiek összefogás nélkül nem jutnának a parlamentbe.
De csak egy kicsit marad le mögöttük a főpolgármester. A többi jelölt nemigen rúg labdába.
Az Ipsos mérte fel, hogy mit gondolnak a magyarok a lezárásokról és a védekezés szükségességéről.
A felmérésből az is kiderült, hogy az ország uniós tagsága továbbra is töretlenül népszerű, még a kormánypárti szavazók körében is.
A Republikon Intézet kutatása szerint az ellenzéki és a bizonytalan szavazók pedig egyöntetűen elutasítják az ötletet, hogy kínai hitelből épüljön kínai egyetem külföldi diákoknak a magyar diákváros helyére.
A legújabb hazai közvélemény-kutató szerint Jakab, Dobrev és Karácsony juthatnak a miniszterelnöki előválasztás második fordulójában.
80 százalék felett van azok aránya, akik már beoltatták, biztosan beoltatnák, vagy talán beoltatnák magukat.
Most mindenki a két nagy tömb, a Fidesz és az egyesült ellenzék harcára figyel, pedig egyre több olyan közvélemény-kutatás van, ami szerint lesz egy harmadik szereplő is, aki beleszólhat a 2022-es választásba.
A Népszava megbízásából készített felmérés szerint 40-37-re vezet az ellenzéki lista a kormányoldaléval szemben, a teljes lakosság körében.
A reprezentatív felmérés szerint a kormányváltó szavazók pártpreferenciájuktól függetlenül nagy mértékben egyetértenek azzal, hogy a kormányváltás után el kell számoltatni a kormány és a Fidesz vezetőit.
A Fidesz-KDNP támogatása minimálisan csökkent.
A Civitas Intézet felmérése szerint a Fidesz egyértelműen népszerűbb az ellenzéki pártoknál. Ha nem lenne összefogás, akkor az ellenzéki oldalról csak a Jobbik, a DK és a Momentum jutna be a parlamentbe.
A Publicus kutatása szerint még a fideszes szavazók is azt gondolják, hogy politikai alapon ad hitelt a bank, és politikai alapon döntött a kormányhivatal is. Az ellenzéki szavazók tájékozottabbak, sok fideszes lemaradt arról, hogy az elképesztő földbiznisz végül elmaradt.
Viszont a kutatás szerint már 50 százalék felett van az oltási hajlandóság Magyarországon.