Állítólag bohókás a személyisége.
A gyanú szerint a ma már 13 éves kutyát szaporítók lophatták el a kertből.
A vizslák helyében is mélyen lelógatnám az orromat. Az ELTE kutyatudósai komolyan kikutatták a kérdést.
Felismerhetetlenségig torzult baglyok, termékenységi szimbólumok, Szájer József és egy gömbbe zárt macskaalom. A 444 csúnya karácsonyfadísz-pályázatának legerősebb darabjai és győztesei.
Az ELTE Etológiai Tanszékének kutató igazolták, hogy a kutyák nem csak megismerik az emberi hangot, de azt is tudják, kihez tartozik.
Magyar tudósok találták ki azt az új tudományágat, ami úgy tanítja a robotokat, mintha kutyák lennének. Az etorobotikusok meg is rendezték az első akadályversenyt, ahol az ázottkutyaszagot árasztó valódiak fémből készült kollégákkal csaptak össze.
„Hogy őszinte legyek, már mondtam Merkelnek, hogy nem tudtam, hogy fél a kutyáktól. Ha ezt tudtam volna, soha nem tettem volna ezt” – mondta a 2007-es incidensről az orosz elnök.
A Volán járataira viszont továbbra sem lehet biciklit felvinni.
Ahogy befogott madarakat sem.
A 20 kilósnál kisebb állatoknak elég lesz a póráz és a szájkosár is a helyjegyes vonatokon.
Járványügyi intézkedéseket rendelt el a Nébih.
De ezt most – korábbi csalókkal szemben – nem is titkolták.
A bíróság előtt aztán megbánást mutatott, 4 év felfüggesztettel megúszta.
A néhai francia filmsztár azt akarta, hogy a házi kedvencét a karjaiban altassák el, és helyezzék mellé a sírba.
Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a kutyák és az emberek hiperszociális viselkedésének hasonló a molekuláris háttere.