Az ELTE etológusai szerint a modernebb fajták már inkább ugatással reagálnak a farkashangokra.
A környéken találták, végleges otthonáról pár száz méterre ragadta el a harcsa. Egy aranyos, labradorszerű keverék élete.
A 30-40 kilósra becsült hal azért pusztulhatott el, mert a keverék kutya hátsó lába vergődés közben megakadt a kopoltyújánál, így a hal nem tudta lenyelni.
Az állat rálépett a fegyverre és az elsült.
Nemcsak tenyészteni és tartani, de a közösségi médiában mutogatni is tilos lehet a szuszogó bulldogokat, lógó fülű macskákat és hasonló cuki, de állandóan szenvedő házi kedvenceket.
A Blikk riportja szerint öt éve tart a fagyállóval elkövetett mérgezéshullám.
Ezzel akarják megállítani az úgynevezett „kölyökkutyagyárak” működését, egyben pedig ösztönözni az állatok örökbefogadását a menhelyekről.
Állítólag túl sokba került Gomi és Szongkang eltartása.
Jackson egyike volt annak a három férfinak, akik 2021 februárjában, amikor meglátták az énekesnő kutyáit sétáltató Ryan Fischert, kiszálltak a kocsiból, és ütni meg fojtogatni kezdték, majd rá is lőttek.
Világrekordot állítottak fel a cuki sorbanállás kategóriájában a 444 olvasói.
Az állatok korábban mást is megharaptak már, a szomszéd mégsem csináltatta meg a kerítést.
Megijedt a tűzijátéktól, de miután lenyugodott, besétált a rendőrségre és helyet foglalt a váróban.
Összesen 10 km-t gyalogolt, éjjel pedig – 3 fokos hidegben – az erdőben aludt. A testhőmérséklete alig 36 fok volt, amikor megtalálták.
A kutya elszaladt, a gazdája súlyos sérüléseket szenvedett.
Kuvaszszaporodás mentén kibomló identitástörténet Erdélyből: Lakatos Róbert keverék dokumentumfilmje, a Ki kutyája vagyok én? csütörtöktől látható a mozikban.