Választási befolyásolásról, 16 év problémáiról és az új kormány előtt álló kihívásokról kérdeztük az Igazgyöngy Alapítvány létrehozóját. Arról is kérdeztük, vállalna-e pozíciót a Tisza-kormányban.
Az új oktatási miniszter programadó meghallgatásán a Tanítanék alapítói szerint egy sor olyan dologról beszélt, ami miatt ők évekkel korábban a polgári engedetlenség eszközéhez nyúltak.
Letették a parlamentben az esküt a miniszterek. Orbán Anita lesz Magyar helyettese.
Kinevezték az MKPK oktatási bizottságának főtanácsadójává.
Lannert Juditot is várták arra az alternatív oktatásról szóló konferenciára, amelyet az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán rendeztek meg. Végül ő nem jött, de a rendszerváltó hangulat így is erős volt, L. Ritók Nóra és Gyurkó Szilvia vastapsot kapott, és még sorosozni és a KRÉTA-t szidni is lehetett.
A HÖK szerint az egyetem vezetősége, illetve a fenntartó alapítvány kuratóriuma alkalmatlan az intézmény egységének kifejezésére, és a szellemi örökség gondozására.
Szerintük Lannert nyitott, szakmailag felkészült, széles látókörű gondolkodó, akivel kapcsolatban valódi párbeszédben reménykednek, sőt, biztosak ebben.
„Mi ezért fogunk küzdeni” – írta az élete legnagyobb küzdelmében ronggyá vert Orbán Balázs.
Lannert Judit közgazdász, szociálpolitikus és szociológus végzettséggel is rendelkező oktatáskutató.
Csak a két vele kapcsolatban megfogalmazott legnagyobb elvárást nem sikerült teljesítenie az új Nemzeti Alaptantervnek: ősztől nem csökken érdemben a diákok iskolai terhelése, így hiába utalgat erre a NAT, nehéz lesz aktív tanulásra épülő, progresszív pedagógiai módszereket megvalósítani velük.
Drámai képet fest a magyar oktatás helyzetéről a hétfőn megjelenő Társadalmi riport. De a társadalmi működés más területein sem sokkal jobb a helyzet: bezárkozó, megmerevedő, „jövősokkos” országban élünk.