Borza Beáta még a nyáron levelezett arról Sárosi Péterrel, hogy mikor hozzák nyilvánosságra az ombudsman jelentését a tűcsereprogramról.
A Magyar Nemzet szerint erre készül a KDNP egy törvénymódosító javaslattal. Persze kivételekkel.
Az internetadóhoz fűzött értékes hozzászólásaikkal nyerték el a kitüntető címet.
A lap szerint a tüntető tömeg új, friss és erőt mutat.
Valaki megint nagyot szivárogtatott a jobboldali napilapnak. Állítólag az amerikai cég, aki szólt a NAV-nak áfacsalásügyileg, maga is adót csalt.
A Magyar Nemzet közölt részleteket az alapítvány belső levelezéséből, úgy kiragadva részleteket, mintha botrányra akadtak volna. Pedig nem.
Az igazságügyi bizottság elfogadta Székely László válaszát arról, miért levelezett a TASZ szakértője a hivatal egyik munkatársával. A bizottság KNDP-s képviselője pedig azért hisztizett még egy sort.
2014 első hat hónapjában még tömve volt a kormánypárti lap állami hirdetésekkel, de az Orbán-Simicska háború ebben is változást hozott.
Torkos Matild is megy, Lovas István brüsszeli posztját is megszüntetik.
Ha csak egyetlen mondaton döbbensz meg a mai hazai lapokból, ez legyen az.
Durva áremelést jelentett be az újság az egyre kedvezőtlenebb körülmények miatt. Miért nincs állami hirdetés a Magyar Nemzetben?
W. úr megvette a kedvenc napilapját, ahogy minden reggel szokta. De onnantól kezdve minden megváltozott.