magyar nemzet

A trafikmutyi nyertese kiszállt a Magyar Időkből

Sánta János 70 millióval támogatta meg tavaly ősszel az Orbán–Simicska-háború miatt indított új kormánylapot.

Tbg
Média

A Földművelésügyi Minisztérium szerint a Magyar Nemzet hamis vádakkal illeti Fazekas elkötelezettségét a GMO-mentességben

Reagáltak arra, hogy a lap megírta: génmódosított vetőmaggal kísérleteznének Magyarországon, és Fazekas Sándor ehhez kért mintát az amerikaiaktól washingtoni tárgyalásán.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

"Mindig ellenzékben": a megújuló Magyar Nemzet kiradírozott öt évet a történetéből

Erős szlogent választott az egykori pártlap. Mi azért úgy emlékszünk, nem voltak mindig ellenzékben.

plankog
Média

Levette a polcokról Simicska lapját az Aldi

És az új pártlapot, a Magyar Időket rakta a helyére.

Rényi Pál Dániel
Média

Török Gábor: Ha fideszes tanácsadó lennék, jobban aggódnék 2018-ért, mint ők

Nem lehet más az Orbán-rendszer vége, mint a bukás. A Fidesz úgy működik, mint a bolsevik párt. Mi van, ha Orbán tud valamit a menekültválságról, amit mi nem? A szokásosnál keményebb interjút adott a politológus a Magyar Nemzetnek.

plankog
politika

A Magyar Nemzet szerint Áder János nem fogja aláírni a közvagyon ellopását elrejtő MNB-s törvényt

A módosítás az adatvédelmi biztos szerint sem állná ki az alkotmányosság próbáját.

Horváth Bence
POLITIKA

Miközben a miniszterelnök úr éppen szavakkal védi a hazát az idegenek rohamától, Rezsi Szilárd az áruló Simicska lapját olvasgatja!

Csak nehogy aztán baja legyen belőle!

Király András
POLITIKA

Ahhoz képest nem nehéz népszavazást tartani Magyarországon, hogy máshol egyáltalán nem lehet népszavazást tartani

Patyi András, a nemzeti választási bizottság elnöke relativizálja a honi demokráciáról kialakult képet.

Tbg
POLITIKA

Központilag is lemondta a Magyar Nemzetet a Parlament

Csak informatív és mértékadó lapokra fizetnek elő, mint pl. a Magyar Hírlap.

Király András
politika

Tiltólistára tették Simicska lapját a parlamentben

A parlamenti alelnökök és a bizottsági elnökök nem tudnak Magyar Nemzetet rendelni az Országgyűlési Hivatal keretéből.

Czinkóczi Sándor
politika

Az életben ki nem találod, hová ment dolgozni a volt cinkes Gazda Albert

Az Origo és a Cink volt főszerkesztője, az Index volt főszerkesztő-helyettese és sokjszoros rovatvezetője a Magyar Nemzetnél folytatja.

Szily László
media

Két, egymástól látszólag független hír, ami vad összeesküvés elméleteket indított a szerkesztőségben

A Blikk szerint egy magyar vállalkozás adott milliárdos kölcsönt egy Berlusconihoz kötődő cégnek. A Magyar Nemzet egy amerikai cégről ír, ami magyar állami kommunikációs megbízásokra hajt.

erdelyip
káosz

Meredeken zuhan a Magyar Nemzet

Simicska Lajos lapjai most kezdik el igazán érezni a jobboldali belháború veszteségeit.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Simicskázással és egy újságíró személyes hitelfelvételére utalgatva támad vissza Matolcsy jegybankja

Elképesztő közleményben hisztizett be az MNB egy magyar nemzetes cikkre.

Horváth Bence
képzavar

Négy és fél év alatt 154 milliárd forintot költöttünk határvédelemre

A rendőrség közlése szerint az összeg 75 százaléka személyi ráfordításokra ment el.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA