MÁV

Vonattal ütközött egy autó Kecskeméten

A sofőr meghalt, az intercityn senki sem sérült meg.

Tbg
baleset

Óránként 160-as sebességre képes elővárosi vonatokat vesz a MÁV

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Este nyolc után nem jár majd vonat Szegedre a fővárosból

Aggódalomra semmi ok, Szegedről sem lehet majd este Budapestre zötyögni.

Botos Tamás
közlekedés

Több mint egy éve zárták be a Négy Tigrist, azóta is üres a terület

Idén szeptemberben már majdnem átadta a MÁV a Nemzeti Vagyonkezelőnek a területet, aztán mégsem. Nem látni, hogy Kocsis Máté tervezett sportközpontjába mikor teszik be az első téglát.

Botos Tamás
Budapest

Valóban ritkítja járatait a MÁV

Bár Lázár János tagadta, hogy megszűnnének vasúti járatok, most kiderült, hogy Heves megyében tizenhat vonat tűnne el.

Botos Tamás
közlekedés

Kijött a MÁV jövő évi menetrendje

Tényleg csökkent a kínálat, kevesebb vonatozás lesz 2016-ban.

Tbg

Vonatritkításra készül a Fidesz

Ötmillióval csökkentené jövőre a vonatkilométereket a MÁV-Start új, egyelőre titkos menetrendtervezete. Ez hét százalékos lefaragás. Az állam költséget szeretne csökkenteni, de sajnos megint a fűnyírót kapcsolták be: a költségek nem fognak csökkenni, vonatozni azonban sokkal kényelmetlenebb lesz, ha a terv megvalósul.

444.hu
közlekedés

Esik szét a solymári vasútállomás

Herczeg Márk
közlekedés

Szarvascsordát gázolt a győri intercity

Nagyszentjánosnál történt a baleset, a mozdony használhatatlanná vált.

Sarkadi Zsolt
baleset

Vitézy szerint drága és lassú volna a MÁV és a Volán-társaságok integrációja

Helyette inkább egy új szervezetet, kvázi országos BKK-t kéne szerinte létrehozni.

Király András
POLITIKA

Több száz migráns dekkol a Keletiben, feszülten nyugodt a helyzet

Idegesek az emberek, hogy nem férnek fel a Nyugat-Európába induló tömött vonatokra.

Herczeg Márk
közlekedés

Honvédelmi megfontolásból fuvarozza a bevándorlókat a nemzeti érzelmű suzukis

Míg a déli határszélen magyar rendőrök futkosnak a feldühödött bevándorlók után, nyugaton a szervezetlenség okoz károkat. Közvetlen krízis nincs, mégis rengeteg erőforrás vész el a szervezetlenség és az állam tehetetlensége miatt.

444.hu
migráció

Vonatozók, figyelem! Most már nem kell átszállni Hegyeshalomnál

kasnyikm
közlekedés

Két menekülteket szállító vonatot állított meg a MÁV a magyar-szerb határon

Az első járatot később törölték is, a második csak a menekülteket szállító vagonok lekapcsolása után haladhatott tovább.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Amikor az állam a szélsőjobbhoz igazítja emberségét

Abban nincs választásunk, hogy továbbengedjük-e a menekülteket. Abban van, hogy hogy bánunk azokkal, akik itt ragadnak.

erdelyip
POLITIKA