A magyar kormány legutóbb 60 éve darálta be az ügyészséget és a bíróságokat. 231 ember kivégzése lett a vége. Hogyan és kiknek a segítségével volt képes a politika teljesen átvenni az irányítást a jog felett?
Ennyit a sajtószabadságról.
A politikai megtorlások az egész népnek tragédiát jelentettek, és olyan csapást mértek a társadalomra, amit az még ma is megérez – mondta az orosz elnök a sztálini megtorlások áldozatainak állított első jelentős moszkvai emlékművének felavatásán.
Ha tényleg annyian vettek volna részt a puccs megszervezésében, ahány embert azóta megszívattak miatta, valószínűleg sokkal nehezebb lett volna leverni.
A kormányzati agytröszt által alapított Migrációkutató gyorselemzést közölt a brüsszeli támadások után.
A volt államminiszter és Központi Bizottság-tag egy 1956-os halálraítélt mellett mesélte el, hogyan ágyazott meg a demokráciának.
Az 56 utáni megtorlás miatt öt év hat hónapot kapott a volt belügyminiszter első fokon.
AZ éjszaka másik észak-afrikai híre, hogy az egyiptomi bíróság még autusztusban perbe fogja a Muzulmán Testvériség vezetőit.