Kedd délután a Közép-európai Club Pannonia (KEP) közhasznú egyesület fórumot és az 1956-os szabadságharc 59. évfordulójára ünnepi megemlékezést tartott, ahol az az abszurd helyzet állt elő, hogy a KEP szenátora, Pozsgay Imre, a Központi és a Politikai Bizottság egykori tagja Puchert János 56-os halálraítélt mellett ülve mondhatott ünnepi beszédet kb. 20 klubtárs előtt.

Czeglédi József, a KEP elnöke Pozsgay professzort mint az 56-os forradalom megismertetése és a rendszerváltás emblematikus figuráját konferálta fel, aki 1989. január 28-án, délután – „mintha csak tegnap történt volna” – a 168 órában elsőként jelentette ki a hatalom tagjai közül, hogy 1956-ban Magyarországon „népfelkelés” volt.

Az elnök felvezető szövegéből kiderült, hogy Esterházy Antal herceg azért nem tudott eljönni a Hotel Thomas éttermébe, mert az előző nap hajtottak végre rajta epeműtétet, és hogy a 12 még ma is élő egykori recski fogolyból csak négy tudott elmenni a legutóbbi megemlékezésre. Ezután néma csönddel tisztelegtek a közelmúltban meghalt Göncz Árpád köztársasági elnök, illetve az ankarai kettős robbantás és a „migráció-népvándorlás” áldozatai előtt, majd a nemrég Petőfi-emléklappal és Szent István-díjjal kitüntetett Pozsgay Imre vehette át a szót.

Vörösök között egy hazafi

Pozsgay szerint az 1956-os forradalomnak nagyobb következménye volt, mint az 1848-asnak, mert ennek hála a Szovjetunió úgy megrogyott, hogy azt már sosem tudta kiheverni, és a kommunizmus a világ nagy részén megbukott.

De amíg 1849 után a monarchia kénytelen volt teljesíteni a lázadók követeléseit, addig 1956-ban először gyalázatos megtorlás jött, majd a kiegyezés és az 1963-as hamis amnesztia, végül pedig Kádár János belátta, hogy az életszínvonal megemelésével csitíthatja el a népet, amiért aztán a Nyugat is dicsérte, mint a legjobb szocialista vezetőt – mondta Pozsgay.

A volt államminiszter azt állítja, hogy ő maga is látta levéltárban annak a nyomát, hogy 1956 októberében Eisenhower figyelmeztette is Hruscsovot, hogy vessen véget a területén folyó háborgásnak. Ami forradalmi felfedezés lehet, tekintve, hogy a történészek általában csak az amerikai be nem avatkozásról szoktak szólni, és nem arról, hogy az amerikaiak uszították ránk a szovjeteket.

Ember a fellegvárban

„Sohasem hallgattam el, nagyon messziről érkeztem” az 1989-es rádióinterjúig – mondta a 81 éves Pozsgay, és ez nyilvánvalóan így is van, hiszen 1956-ban lépett be az MSZMP-be, egy évre rá tisztázta, hogy 56 ellenforradalom volt, majd a párt és az állam legtetejéig jutott. (Majd az MSZP egyik alapítója és a köztársaságielnök-jelöltje volt, aztán egy saját párton és az MDF-en keresztül 2005 után végül eljutott odáig, hogy Orbán felkérésére besegítsen az Alaptörvény preambulumába. Mostanában általában kormányközeli rendezvényeken mond egyre nagyobbakat a saját belső ellenzéki szerepéről és az elévülhetetlen érdemeiről.)

Az 1956-os forradalom után az „1989-90-es tárgyalásos forradalomra” terelte a szót, és ekkor kiderült, hogy egész egyszerűen neki köszönhetjük a köztársaságot. Mint mondta, ki kellett puhatolni, hogy meddig lehet elmenni Moszkvával szemben, hiszen a periférián először még csak Kazahsztánban, aztán Gorbacsovék nagyhatalmi reflexből 1988-ban még Vilniusban is a tömegbe lövettek.

Az első akcióhős

Pozsgay, az eddig – látszólag – alvó oroszlán, az elbeszélése alapján itt lépett akcióba, és manőverek sorozatával semmisítette meg a szocializmust.

Először is 1988. október 26-án Győrben bejelentette, hogy a vasfüggönyt le kell bontani. (Igaz, hogy csak azt nyilatkozta, hogy „az elektromos jelzőberendezés erkölcsileg, technikailag és politikailag elöregedett”, és hogy Horváth István belügyminiszter már 3 hónappal megelőzte, de ez most nem fontos.)

Ám még ekkor sem ébredt igazán öntudatára, csak amikor Kádár János meggyengült hatalmú utódja, Grósz Károly ijedtében azzal fenyegette a népet, hogy ha ők buknak, akkor fehérterror és polgárháború jöhet. Pozsgay ekkor jött rá, hogy meg kell rendíteni az uralmon lévő pártot, és itt merült fel '56 kérdése: ez volt a pillér, amit, ha kiütnek, a párt megsemmisül.

Pozsgay 1989. január 28-án belülről szúrta szíven a rendszert, és a rádióban kijelentette, hogy 1956-ban népfelkelés volt. Ettől az MSZMP tagjai tízezrével tagadták meg a tagdíjfizetést, megerősödött az ellenzék, és létrejöhetett az a tárgyalási alap, ami a rendszerváltáshoz vezetett – sorolta. Épp csak azt nem mondta a jelen lévő 1956-os szabadságharcosoknak, hogy:

„Az, hogy most ficánkolhatsz, azt részben nekem köszönheted.”