A balkáni útvonalról szóló brüsszeli minicsúcson alig bírtak megegyezni valamiben. Igyekeznének minél több menekültet Görögországban megállítani.
A német lap szerint az Európai Bizottság indoklás nélkül tartja vissza az Erdogant bíráló jelentést.
Többségük 2-3 napja várakozott már a határátkelőnél, az osztrák hatóságok nem próbálják feltartóztatni őket.
A vonatkozó törvénycsomagot már elfogadta a parlament, novembertől megkezdik a kiutasítottak elszállítását az országból.
Közben a horvát belügyminiszter megegyezett a szerbekkel, hogy még gördülékenyebben mehessen a folyamat.
Orbán Viktornak van egy terve: minden ország küldjön határőröket Görögországba, és akkor megoldódik a mingránsválság. Senki sem ugrott a lehetőségre. Valószínűleg azért, mert a javaslatnak semmi értelme.
A körlevélben valahogy nem esik szó a 150 éves török hódoltságról, sem a keresztény gyökereinkről, csak a békés együttélésről.
Németország szerint Európa nem képes minden menekültet befogadni, szükség van az arab országok szolidaritására is.
A szlovén belügyminiszter azzal riogat, hogy Ausztria nem fogad be menekültet. Osztrák kollégája szerint valóban csak arról tájékoztatta Szlovéniát, hogy nem fogadnak be naponta még több menekültet.
Trócsányi szerint "lehetetlen volt más megoldást találni" arra, hogy napi 3-4 ezer menekült lépte át a zöldhatárt. A kerítés felhúzása után ez a szám amúgy még nőtt is.
Lassan egy éve, hogy Leszbosz szigetére migránsok tömegei érkeznek, a körülmények semmit sem javultak. Regisztráció és egészségügyi ellenőrzés nélkül indulnak tovább a menekültek Nyugat-Európa felé.
Eddig 1992-ben, a balkáni háborúk legrosszabb évében regisztrálták a legtöbb, 84 ezer menekültet. Idén már 86 ezernél is többen érkeztek.