Áprilisban meglepően magas arányban mehetnek el szavazni azok a fiatalok, akik már az Orbán-rendszerben szocializálódtak. Szabó Andrea szociológust kérdeztük arról, hogy áll a Z generáció a közélethez, és megnéztük azt is, hogyan vesznek részt a kampányban az ifjúsági szervezetek.
Globális összefogással a globalizmus ellen – hirdette meg programját a Mi Hazánk elnöke. Egyes nézők szerint Horthyhoz méltó beszédet mondott az évértékelőjén. Szó volt Kárpátalján kívül cigányokról, Amerikáról, a gyógyszeriparról, valamint arról, hogy miért nem mosolyognak a magyarok.
Akkor ezt legalább már tudjuk.
Berongyoltak a helyiségbe, kihúzták a kábeleket, szónokolni kezdtek a normalitásról, félbeszakították a rendezvényt.