Felnőtt egy politikai generáció, ami már az Orbán-rendszerrel szemben határozza meg magát

  • Orbán Viktorék generációja után felnőtt a rendszerváltás utáni idők második nagy politikai ifjúsági generációja.
  • Ők azok a fiatalok, akik életkorukból adódóan csak az Orbán-rezsimben szocializálódtak, és ebből adódóan legtöbbjük ezzel szemben határozza meg magát.
  • A politikához köthető élményeikről és a Z generáció politikához való viszonyáról kérdeztük a debreceni Rendszerváltók Ifjúsági TISZA Szigetének tagjait, illetve Binder Csabát, a Mi Hazánk Ifjainak elnökét.
  • Szabó Andrea szociológussal pedig többek között arról beszélgettünk, hogy mennyire aktív ez a korosztály a politikában, illetve hogyan változott a fiatalok politikai aktivitása a Tisza megjelenésével.
  • A videó a Sphera uniós projekt keretében készült.
Legfrissebb videóink

Az „Orbán-bábokról” és a választás utáni furcsa lottónyeremény-sorozatról kérdeztük Magyar Pétert

A miniszterelnök és Vitézy Dávid sajtótájékoztatóján a 444 is kérdezhetett, két témában.

Herczeg Márk, Sárdi Kristóf
POLITIKA

Tudatosan választhatta az igazgató a bicskei gyermekotthont, hogy visszaéléseket követhessen el

A felelősök megnevezésén túl mit lehet tanulni a bicskei esetből? Hogyan alakítaná át a kormány a gyerekvédelmi rendszer működését? Erről beszélgettünk Gyurkó Szilviával, gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárral.

Czinkóczi Sándor, Kovács Bendegúz
video

Elöntötték a testnedvek a magyar slágerlistákat

Van, aki „az elveivel szembemenve tudja őket kedvelni”, másnak viszont már sok, amit a magyar zenei mainstreamben hall mostanában. A BME-napokon jártunk utána, hogy mennyire tudnak menni a fiatalok az olyan top előadók zenéivel és dalszövegeivel mint KKevin, Vini és Desh.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Sárdi Kristóf, plankog, Vészi Sámuel
video

Csunderlik Péter: A Tanácsköztársaság idején Hatvanpusztából tuti gyerekotthont szerveztek volna

A Magyar-kormány már hosszabb ideje regnál, mint amennyi ideig a Tanácsköztársaság tartott. A fideszes mitológiában a Tisza Párt rendszerét rendszeresen hasonlítják a 133 napot megért proletárdiktatúrához. Erről az összehasonlításról beszélgettünk a 444 stúdiójában Csunderlik Péter történésszel.

Herczeg Márk, Haszán Zoltán, Botos Tamás
Történelem

Felmérni is nehéz, mennyibe kerültek volna Orbán Gáspár csádi tervei

A Helyzet: van! legújabb adása arról, milyen nagyszabású tervei voltak a volt miniszterelnök fiának Közép-Afrikában.

Czinkóczi Sándor, Takács Lili, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video