Egy iraki és egy szír férfi felmászott az egyik épület tetejére, ahol összevagdosták magukat, és azzal fenyegetőztek, hogy leugranak. Három arab férfi pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiugranak az ablakon.
Szerinte készen kell állni a háborúk elől menekülők befogadására.
Halálosnak nevezte a demokraták külpolitikáját. A putyinista propagandasajtó felállva tapsol, a nyugati lapok nagyon erős címekkel tudósítanak a magyar miniszterelnök szavairól.
Hétfő este egy kínai családnak esett egy német vonaton, az Iszlám Állam nevében. Tavaly júniusban a magyar hatóságok vettek tőle ujjlenyomatot.
Szerbián az év eleje óta több mint 100 ezer migráns haladt át, pedig március elején hivatalosan lezárult a balkáni útvonal.
A rendőrségnek kellett közbeavatkozni. Bicskén is volt bunyó.
A NATO csúcstalálkozóján migrációs válságról tárgyaltak a világ vezetői.
A migránsokkal együtt is alig nőtt a kontinens népessége. Nálunk arányosan csak Bulgáriában, Lettországban és Litvániában halt meg több ember.
Szellemi nomád lett a házelnök?
De szerdán és csütörtökön is csak összesen tízet.
Ilyet még a sokat tapasztalt svájci határőrök sem láttak.
A viharos hétvége után a térségben uralkodó időjárás jobbra fordult, meg is lett az eredménye.
A kormány sokkal több menekülttel számolt, így most a menekültszállások harmada üresen áll.
Üzenjünk Brüsszelnek, hogy nem értjük az EU-s jogot!
A kerekesszékes férfi és egy idős nő csak felfüggesztetett kapott a hazug fordításról is ismert "terrorizmus"-perben.