Budapesten nem jött össze, de az abu-dzabi székhelyű csoport nem áll le. 6 milliárd dolláros projektet tervez Grúziában, ahol az őszi választás óta politikai válság van, és nagy szükség van a beruházásokra.
„Budapest vezetői 50 milliárdért megveszik a múltat, pedig csak támogatni kellett volna a jövőt” – írta a fideszes politikus.
A fővárosi képviselő szerint együttműködés nélkül nem lehet fejleszteni a területet.
A főpolgármester azt írta, Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt az adásvételi szerződésben.
Gulyás Gergely bejelentette, hogy a főváros élhet elővásárlási jogával, és állítja, ebben nincs semmi csapda. Karácsony Gergely szerint győztek.
Egyből vidámabb lett a hangulat a pesti peronon.
Az egyetlen magánkézben lévő rákosrendezői ingatlan 2018-ban került NER-közelbe, és most jó bizniszt jelenthet a tulajdonosának. Megnéztük, pontosan mi ez a terület, és mi a története.
Annyi minden történt januárban a magyar közéletben, hogy a felére sem emlékszünk már. Új sorozatunkban a felejtés megelőzése érdekében havi rendszerességgel összefoglaljuk a NER történéseit.
Nácik-e a németek? AI-jaj! A Főváros versenybe száll Rákosrendezőért, ami kísértetiesen emlékeztet Trump 1985-ös projektjére. Műkincsbotrány Hollandiában, a hét nagyobb hírei a 444 reggeli hírlevelének hétvégi kiadásában.
500 méteres felhőkarcoló, luxuslakások és park egy rendezőpályaudvar helyén, ami a nagyváros utolsó, egybefüggő, fejlesztésre alkalmas területe. Nekünk a mini-Dubaj ugrik be ezekről, de pontosan ugyanezek voltak a kulcsszavai Trump egy 1985-ös, gigantikus tervének. A Trump név ráadásul a budapesti projektnél is felmerül.
Nem ismerik a Stockton Zrt. szándékát, jelentette ki a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.
„Én nem akarok toronyházakat sem, és arra, hogy itt mecset épüljön, arra semmiféle lehetőség nincsen. Tehát itt soha nem fog toronyház épülni, és soha nem fog mecset épülni. Ez az én személyes álláspontom” – mondta az építési és közlekedési miniszter.
A fideszes képviselők mind ellene szavaztak.
A Közgyűlésen felolvasta férje közleményét, mi kettővel tovább mentünk.
A szerdai ülés legfontosabb témája a mini-Dubaj beruházás helyszínéül szolgáló terület, és a fővárosi elővásárlási jog élesítése.