A brókercég vezérigazgatóját, Gyarmati Jánost azért vették be az üzletbe, hogy tőkét szerezzen az működéshez.
A Miniszterelnökség hat hónapra bruttó 2,92 milliót fizetett, ez idő alatt 97 poszt jelent meg az oldalon.
A Miniszterelnökség szerint még kész sincs a terv, az Olimpiai Bizottság pedig azzal pattintja le a kérdezősködőket, hogy az abban szereplő adatok nem is adatok, így nincs mit kiadni.
Csepreghy Nándor szerint ha tisztázták volna az alapítványokat, akkor a kormánynak bocsánatot kellene kérnie, de most nem kell.
A világ pénzét kifizettük érte.
Ha valami igazán fontos, arra nem kell sajnálni a pénzt.
A Rogán Antal szomszédjának résztulajdonában lévő céget sürgősen kellett megbízni. Még SMS kampány is jöhet a bevándorlók ellen.
Másodfokon is pert vesztettek Lázár Jánosék, 30 ezer oldalnyi dokumentumot kell bemutatniuk.
A miniszterelnökség ennek ellenére sem vizsgálja, hogy vajon jogszerűen használták-e teljesen másra a megítélt támogatást.
Sisák Imre, Pásztó volt polgármestere „a piszkos zsidókról” prédikált, ez lett a veszte.
Végre rájuk is gondol valaki!
És cáfolják, hogy vizsgálódna miatta Brüsszel. Ráadásul Bajnai Gordon is fejlesztett kisvasutat Szobon!
A Bóly Zrt. 21 milliárd forinthoz jutott. Közzétette a Miniszterelnökség a legtöbb támogatást elnyerő cégek listáját.