A miniszterelnököt kérdezték a Parlamentben az ügynökvádakról és arról, hogy Simicska Lajos kormányozta-e az országot 2014 előtt.
I don't want a war, I just wanna peace. Stop the war.
A párt szerint már rég volt és meg is bánta a csulázást a képviselő. Inkább nem foglalkoznának az üggyel.
Szerinte nincs arra adat, hogy Magyarországon a terrorizmus miatt kellene aggódni. Szerinte komolyabb aggodalomra adhat okot a bevándorlás.
Akinek az első győzelmét röhejes indokokkal semmisítette meg a kormánypárti választási bizottság
Bérrabtartást vezetne be a szélsőjobboldali párt. Míg itthon 8500-9000 forintért tartanak naponta egy elítéltet, addig keleti országokban (például Oroszországban) a feléből is kijönne egy rab tartása. A rabexportálást a Jobbik nem hasonlítaná Guantánamóhoz, szerintük ez két ország szuverén ügye. Pedig egyértelműen ellentétes a nemzetközi követelményekkel.
A Facebookon végigsöpört egy cikk a Jobbik melegellenes törvényjavaslatáról. Vége a cukiságkampánynak? Nem teljesen ez a helyzet.
Jelentkezett a hirdetést megrendelő férfi, egyetértett a jobbikos képviselővel abban, hogy az uszításairól ismert portálra nem vonatkoznak a magyar törvények.
Mirkóczki Ádám árukapcsolásos kérdésében azt feszegette, hogy a cigányokra költött pénzt nem lehetne inkább "magyarokra" költeni. Orbán szerint a kérdésnek így van valami stichje.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője ezzel a címmel adott ki közleményt. Komolyan, elég morbid humorom van, de ezt még viccnek sem sütöttem el. Mirkóczki viszont fullba nyomta. Én mondjuk nem vagyok egy nagy sportszakértő, de azt hiszem, hogy pillangókést nem lehet sem a boxban, sem a teniszben használni. Ez az indexes videó húzhatta fel, és itt a teljes közlemény: