Tiltott piacbefolyásolásért, érdekes időzítéssel. Személyi felelősségrevonási eljárás is lesz. A tőzsdén felfüggesztették a cég részvényeivel való kereskedést.
Talán a jegybank saját nyereségét maximalizáló devizaműveleteinek is köze van ehhez.
Ezért beperel egy politikust, milliós sérelemdíjat követel. Ezt a Magyar Nemzeti Bank jelentette be.
A jegybank Matolcsy által személyesen vezetett alapítványa mindig a jegybanki alapkamatnál rosszabb feltételekkel kötötte le a pénzt. Volt olyan döntésük is, ami a keltezésnél későbbi határozatra hivatkozik.
Az erre kiadott 65 millió forintot pedig egy olyan cégnek adták, ami pont egy héttel a szerződéskötés előtt alakult.
Meg azzal se, hogy a jegybanki alapítványok tele vannak Matolcsy-rokonokkal. Akkor ezt az ügyet le is zártuk.
Az MNB-alapítványok ingatlankezelője hirtelen alapított öt újabb céget, de nem akarják elárulni, hogy mire.
Tesla és Netflix értékpapírokba, sőt, globális nagybankokba is fektet a Pallas-alapítványok húszmilliárd forintot kezelő cége.
Hangsúlyozottan olyan jogsértések miatt, amit még a bank átvétele előtt követtek el.
Az országos agymosókampányt szervező Lentner Csaba újra lecsapott.
Több érv szól amellett, hogy igen. Például amilyen kicsi, olyan drága.
Hát mégsem egy következmények nélküli országban élünk?!
Sőt, többek között Polt Péter is „személyes erkölcsi felelősséget” vállalt, hogy erősítse a Legfőbb Ügyészség korrupcióval szembeni ellenálló képességét.
Aminél talán csak a Volt, Nincs Kockázati Alapkezelőre vagy a Hitelcsapda Kereskedelmi Bank Zrt.-re merném kevésbé bízni a pénzem.
Így a két nagy gazdasági hírügynökségből ma kettő szánt nagy cikket a Magyar Nemzeti Bank különös gazdálkodásának.