Nyers élelmiszerrel kerülhetett be a vírus, összesen 19 konyha volt érintett, és több mint 500 óvodás betegedett meg.
A legtöbb esetet Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyékben, valamint Budapesten regisztrálták.
A háziorvosoknál ott a vakcina, de a járvány már régen elkezdődött.
Van, ahol a határérték huszonegyszeresét mérték, a problémáról évek óta tudnak.
Calicivírus és Staphylococcus baktérium lehetett az ételmérgezések okozója. A Nébih élelmiszer-biztonságért felelős elnökhelyettesének nyilatkozata tovább bonyolítja az ügyet.
Nyolcvan óvodás és iskolás került a Heim Pálba a tojásleveses menü után, nyolcan még mindig benn vannak. A szalmonellát már kizárták.
Mindegyik érintett intézményt ugyanaz a közétkeztető vállalat látja el. Járványügyi vizsgálat indult, felfüggesztették az érintett főzőkonyha működését, majd a mintavételeket követően azonnali fertőtlenítőszeres nagytakarítást rendeltek el.
A kórokozót a szennyvízből mutatták ki, amiben emelkedik a koronavírus örökítőanyag-koncentrációja.
A Szent János traumatológiája viszont ismét működik.
A minek a micsodája? Hát nem múlt már el rég ez a koronadolog?
Jelenleg Budapest, Pest és Fejér megye az érintettek, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint „a fertőzés várhatóan tovább terjed”.
Közülük 250-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzéssel – írja az NNGYK légúti figyelőszolgálata.
A vakcinák beszerzése folyamatban van.
Eddig összesen 527-en fertőződtek meg, pedig tavaly, sőt idén február közepéig egyetlen fertőzéses esetről tudtak.
Minden megyében találtak gyanús esetet.