olaszország

Matteo Salvini nem először számolta el magát

A szélsőjobboldali Liga elnökének szembe kell néznie azzal, hogy pártja kudarcot vallott az előrehozott választásokon Olaszországban. Belügyminiszter valószínűleg már nem lesz.

Boros Juli
külföld

Végleges eredmény: Meloniék jobboldali szövetsége többséget szerzett az olasz parlament mindkét házában

A Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as választások óta közel 6 millió szavazót szerzett, miközben a Liga és a Hajrá Olaszország! majdnem ugyanennyit veszített. Több mint 6 millió választóval lett gyengébb az Öt Csillag, a Demokrata Párt pedig öt év alatt 800 ezer szavazót veszített el.

Herczeg Márk
külföld

Nagyot küzdött, de kikapott a válogatott: Magyarország - Olaszország 0-2

Az olaszok nyerték ezzel a Nemzetek Ligája 3-as csoportját, de Rossi válogatottja az utolsó körben is megmutatta, hogy jó csapatot alkot.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Vezetnek az olaszok a Puskásban a szünetben

Giacomo Raspadori váltotta gólra a vendégek mezőnyfölényét a Nemzetek Ligája csoportkörének zárómeccsén.

Rényi Pál Dániel
sport

A Kreml nem fogadta túl lelkesen Giorgia Meloni győzelmét

Olaszország következő miniszterelnöke támogatja a szankciókat, és egyetért azzal, hogy fegyvereket küldjenek az ukránoknak.

Boros Juli
külföld

Salvini teljesen újjászervezi szélsőjobboldali pártját

Bár kormányzásra készül, a szélsőjobboldali Liga elnöke nem teljesen elégedett az előrehozott választásokon elért eredményükkel.

Boros Juli
külföld

Franciaország rajta fogja tartani a szemét az új olasz kormányon

Különös tekintettel az emberi jogokra és az abortuszkérdésre. Az Olasz Testvérek irrelevánsnak tartják a francia miniszterelnök aggodalmait.

Boros Juli
külföld

Budaházy Edda örül Giorgia Meloni győzelmének, de úgy véli, mégiscsak jobb lenne, ha egy férfi vezetné Olaszországot

Fontos elemzés érkezett az olasz választások eredményéről a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetőjétől.

Boros Juli
agyvihar

Orbán Viktor gratulált Giorgia Meloninak

Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg az Olasz Testvérek vezetője lesz Olaszország új miniszterelnöke.

Boros Juli
külföld

Giorgia Meloni győzött: mi innen a menet?

Mikor alakul meg az új olasz kormány? És tényleg a posztfasiszta Olasz Testvérek vezetője lesz az ország új miniszterelnöke?

Boros Juli
külföld

Meloni szerint az olaszok egyértelmű üzenetet küldtek

A szélsőjobbos szövetség a szavazatok 42,2 százalékát kaphatta, de a hivatalos eredményre még várni kell.

Benics Márk
külföld

Magabiztosan nyert a szélsőjobb Olaszországban az exit pollok szerint

Giorgia Meloni lehet az első női miniszterelnök a háború utáni legszélsőségesebb kormány élén.

Urfi Péter
külföld

Ferenc pápa arra biztatta az olaszokat, hogy legyen több szülés és gyermek

De fogadják be a bevándorlókat is.

Gazda Albert
külföld

Évi 3,3 milliárd forintért Budapestre hozná az olasz szuperkupát Orbán Viktor

Spórolós idők járnak, de azért nem vagyunk állatok.

Kaufmann Balázs
foci

Olaszországot egy olyan jövőtől féltik, ami Magyarországon a jelen

Vasárnap előrehozott választásokat tartanak Olaszországban, amit minden valószínűség szerint a jobbközép szövetség fog megnyerni. És ha így lesz, azt bizonyára egész Európa megérzi.

Boros Juli
külföld