Fred Ramsdell és a felesége három hete bóklásztak a hegyekben, hogy minél több vadállatot lássanak. Hétfőn délután értek vissza a kempingbe, ahol lett térerő, mire a nő hangos kiáltozásban tört ki.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben.
Az evolúciós genetika területén elért eredményeiért.
A győztes David Julius és Ardem Patapoutian a hő- és tapintóreceptorok felfedezéséért.
James P. Allison és Hondzso Taszuku a két díjazott.
Három amerikai kutató, Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young tettek forradalmi felfedezéseket.
A tudós felfedezéseinek hála érthettük meg, hogy a sejt hogyan hasznosítja újra a tartalmát.
Egy agyonsztárolt, majd csúnyán megbukott, azóta gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított olasz orvost szerződtettek a svéd orvos-akadémikusok.
A magyar származású fülész volt az első osztrák Nobel-díjas. Mégsem ismerték el sem Bécsben, sem Budapesten, és végül svédként halt meg. Egy új dokumentumfilm készítői négy országban nyomoztak a plágiumvádak után.