Most éppen a kirakatperben elítélt Vlagyimir Kara-Murza érdekében hozott szankciókat vétózta meg a magyar EU-képviselet.
A bank szerint ők nagyon-nagyon picik Oroszországban.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb vagyonkezelője szerzett benne részesedést.
A kormány még nem hozott döntést az esetleges meghosszabbításról.
Az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Taskentben Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes.
Több területen is találtak szabálytalanságokat.
Nem érti, hogy bizonyos bankok miért nem vonultak még ki az országból.
A legtöbb fiatal számára a nyár az alkalmi munkák mellett a szórakozásról, fesztiválozásról és kikapcsolódásról szól. Idén nyáron ellátogattunk a Gourmet Fesztiválra és az EFOTT-ra is, amik már hosszú évek óta készpénzmentesen működnek. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fesztiválozók ragaszkodnak még a papírpénzhez a hétköznapokban, vagy átálltak már olyan új mobilfizetési megoldásokra, mint az Apple Pay?
Az egyre magasabb infláció ellen leginkább a dollár-megtakarítással lehet védekezni.
Az OTP vezére azt mondta, Ukrajnában és Oroszországban még nőttek is a betétek.
A Mol reménykedhet a legkisebb veszteségben.
Ha vannak értéktárgyaid, amiket biztonságba helyeznél, de fontos, hogy bármikor hozzájuk férhess, az OTP Bank automata széfszolgáltatását neked találták ki.
Hónapról hónapra élünk, de akkor sem bánnánk elég okosan a pénzünkkel, ha sok lenne belőle. Pedig nem bonyolult dolog ez: csak tűzz ki célokat magad elé, és gondos pénzügyi tervezéssel, kiadásaid kézben tartásával tedd őket a jelened részévé. Kezdd ezzel – a többi majd jön magától!
A bank elővigyázatosságból döntött így.
Te vagy a pénzügyi tudatosság élő legendája? Vagy olyan felelőtlenül költekezel, hogy a számlakivonatod láttán elájulnak a Wall Street-i brókerek? Válaszolj 10+1 kérdésre és megtudod!