Ez a 3,5 milliárd forint van, ahol sok, van, ahol kevés.
A gyerekek izzadtak és lassan vert szívük.
Óvodából lopott a rajzfilmhős.
Az oktatási államtitkár szerint az óvodai és az iskolai képzés jobb egymásra épülését segítené az iskolai felkészítő évfolyam.
A szomorú zsömlék láttán Nóra Illustratort ragadott. A többi művészettörténelem.
Olvasónk felháborodott, és dokumentált.
A XXII. kerületi óvoda-bölcsöde-suli háromszög előtti területen összefüggő jégpáncél terül, esnek-kelnek az emberek.
A Szivárvány Óvoda Katica csoportjának két tagja, Villő és Tibor a gyűrűhúzás után puszilkodott, majd aláírták a nevüket, vagyis az óvodai jelüket. ♥
Frissen levágott rénszarvastetemet huricibáló ötéves srác fényképe alatt estek egymásnak azok, akik szerint ez barbár, és azok, akik szerint ez az élet rendje.
Az üzenet lényege: Bibibi, nekem nagyobb fütyim van, mint a Terminátornak. Az ilyen óvodás twitek miatt lehet annyira kedvelni a megválasztott elnököt.
A Kufli egy antimese, antihősökkel, amiben a lusták, a semmirekellők, a mohók és az együgyűek győzedelmeskednek. A család meg csak gurgulázik a nevetéstől.
A kormány szeretné, hogy magyar oktatás visszaszerezze azt a régiós versenyelőnyét.
"Nem értem a kérdést" - felelte a kérdésre, hogy szerinte tényleg nincs korrupció az országban. Majd leült.