papcsák ferenc

Ron Werber áldozatának nyilvánította magát Papcsák Ferenc

Kerner Zsolt
POLITIKA

A győztes vesztesei: fideszesek, akik kikaptak

Mit reagált Papcsák Ferenc? Hogy fogadta Rónaszékiné Keresztes Monika Mária a lesújtó eredményt? A győzteseknél csak a vesztesek magányosabbak. Hallgatnak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nem vizsgálja a tömeges átjelentkezések gyanúját a zuglói választási bizottság

Egy MSZP-s képviselő szerint hirtelen annyival többen lettek a névjegyzékben, mint ahányan eltűntek Papcsák kampányfőnökének településéről. Az önkormányzat cáfol, szerintük összesen 43 fő ment át a kerületbe idén.

Horváth Bence
politika

A magyar rendőrség szerint az ellenzék közszereplő, a hatalom nem

Zuglóban az MSZP és a Fidesz is rágalmazó szennylapot adott ki, és most úgy tűnik, az utóbbinak szabad is.

Bede Márton
politika

Zuglóban még tart a nőnap, és már elkezdődött a húsvét

Papcsák Ferenc már most Erzsébet-utalványokat osztogat húsvét alkalmából, és még mindig szállítja a nőnapi virágokat.

Herczeg Márk
képzavar

Nem lesz idén olyan nő, akit ne akarna valamelyik politikus felköszönteni

Haszán Zoltán
politika

Jogsértést követett el a zuglói önkormányzat, amikor elbontotta hajléktalan emberek kunyhóit

Első fokon ítélt a bíróság a MÁV-telepről elüldözött emberek javára.

Horváth Bence
bűnügy

Visszavonta vallomását a zuglói hangfelvétel egyik készítője

Botos Tamás
POLITIKA

A politikusok már az óvodásokat is zaklatják

Mi folyik a közoktatásban? A polgármesterek és a kormánypárti, de még az ellenzéki képviselők is a gyerekeink személyes adatairól kérdezősködnek, és családi magánügyeiben vájkálnak. A fekete autóval érkező miniszterelnök felvert egy alvó óvodát, a kereszténydemokrata képviselő pedig III/III-as módszerekkel érdeklődött a megfigyelt személyek magaviselete felől.

Herczeg Márk
POLITIKA

Erdő Péter megáldotta a zuglói templomtornyot

Herczeg Márk
Budapest

Papcsák Ferenc egyre nagyobb tényező a világpolitikában

A zuglói Kissinger korábban letagadta, hogy tényleg kipaterolná az örményeket Hegyi-Karabahból. Most kiderült, hogy tényleg az ő aláírásával küldött a Fidesz ilyen levelet egy azeri társaságnak.

Kerner Zsolt
politika

Hivatalosan is Zuglóé a BVSC

Herczeg Márk
sport

Papcsák Ferenc tagadja, hogy felszólította volna az örményeket, hogy adják vissza Karabahot Azerbajdzsánnak

Az Azernews hírével ellentétben Zugló polgármestere azt állítja: „Az örmény-azeri konfliktusban sem az Azeri-Magyar Baráti Társaság elnökeként, sem magánemberként nem foglaltam állást.”

Herczeg Márk
POLITIKA

Papcsák Ferenc Azerbajdzsán mellé állt a karabahi konfliktusban, és fölszólította Örményországot, hogy vonuljon ki

Zugló polgármestere világpolitikai jelentőségű nyilatkozatot tett.

Magyari Péter
POLITIKA

Kedves zuglói fiatal, gratulálok, hogy 18 lettél, tessék, itt van két mozijegy Papcsák Ferenctől!

Zuglóban egyszerűen mindenki ajándékot kap. Kivéve az önkormányzati dolgozók, mert ők fizetést se.

Kerner Zsolt
politika