pfizer

16 ezer 60 év feletti kapott Sinopharmot harmadik oltásként

Többségében azért Pfizerrel oltanak.

Szurovecz Illés
járvány

Szerbiában is lehet majd kapni a Pfizer koronavírus elleni tablettáját

A termék közel 90 százalékkal csökkentette a kórházi kezelések szükségességének és a halálozásnak az arányát.

Herczeg Márk
járvány

A Pfizer befejezte szájon át szedhető gyógyszerének klinikai tesztelését

Korábban befejezték a vizsálatot, jók voltak az eredmények.

Szász Zsófi
járvány

Elkezdik oltani a 5 és 11 év közötti gyerekeket az Egyesült Államokban

A vakcina a 12 éven felülieknek adott mennyiség egyharmadát tartalmazza.

Czinkóczi Sándor
járvány

Fél adagot kapnak a Modernások harmadik oltásként Romániában

Azokról van szó, akik már elsőre is az amerikai mRNS vakcinát kapták.

Kaufmann Balázs
járvány

Már november elején megkezdődhet az 5 és 11 évesek oltása Amerikában

A Pfizer vakcináját kapják majd, a felnőtteknek és a tinédzsereknek járó adag harmadát.

Mészáros Juli
járvány

Nagyon hatékonynak tűnik a Pfizer harmadik dózisa

Tízezer emberen vizsgálták.

Szurovecz Illés
járvány

Elkezdődött az 5-11 éves korcsoportnak fejlesztett Pfizer oltás EU-s engedélyeztetése

Nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás.

Szász Zsófi
koronavírus

A Videoton saját mérései alapján különösen hatásos, ha két Sinopharmra Pfizerrel oltanak

Az ismétlőoltástól azoknak is magasra szökken az antitestszáma, akiben korábban nem termelődött.

Sarkadi Zsolt
járvány

30 milliárd forintnyi Sinopharm-vakcina áll a magyar raktárakban

Az eddig beérkezett koronavírus-vakcináknak csak a felét használtuk fel. A készletek szavatossági ideje viszont le fog járni.

Haszán Zoltán
járvány

Az Európai Gyógyszerügynökség javasolja az emlékeztető oltást a Pfizer és a Moderna vakcináiból

Minden egészséges felnőttnek ajánlják a harmadik oltást legalább fél év után.

Herczeg Márk
járvány

Új influenzaoltást fejleszt a Pfizer

Már tesztelik az mRNS-alapú vakcinát.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Joe Biden megkapta a harmadik oltását, természetesen kamerák előtt

Az USA-ban egyelőre csak a 65 év felettiek kaphatják meg a harmadik oltást.

Mészáros Juli
járvány

Pfizer-vezérigazgató: Egy év múlva visszatérhet az élet a normális kerékvágásba

Albert Bourla tavasszal még őszre ígérte ugyanezt.

Rényi Pál Dániel
járvány

Tablettaként szedhető, koronavírus elleni antivirális gyógyszereket tesztelnek

Nemcsak a betegség időtartamát rövidíthetik le, hanem annak az esélyét is csökkenthetik, hogy a beteg megfertőzze a vele egy háztartásban élőket.

Szász Zsófi
koronavírus