A puccskísérlet nagyon súlyos következményekkel jár, pláne az újságírókra nézve.
Egy úr a pokolban is úr. Igaz, közben folytatódnak a tömeges letartóztatások Törökországban.
Erdogan leveleiként hirdették, de semmi politikailag kényes dolog nem került elő a 300 ezer kiszivárgott levélből. Viszont rengeteg állampolgár személyes adatai kerültek fel így a netre.
Sakir Fakili az MTVA vendége volt, miután 42 újságíró ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban.
Az Amnesty International gyűjtött bizonyítékokat a kínzásokról. Sportcsarnokokban tartanak fogva ezreket, akiket ügyvéd sem látogathat.
És már majdnem 11 ezer ember útlevelét is bevonták a múlt heti puccskísérlet miatt.
A miniszterelnök-helyettes reméli, mielőbb, 1-1,5 hónapon belül meg lehet szüntetni a puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot.
A török kormány „anyagokat” küldött a Fehér Háznak a puccskísérlettel vádolt Gülenről, és ha Ankara bármilyen kiadatási kérelmet előterjeszt, azt Amerika megvizsgálja a két ország közötti kiadatási egyezménynek megfelelően.
Eddig 103 tábornokot és katonai vezetőt vettek őrizetbe a pénteki puccskísérletben való közreműködés miatt.
De ez a szám még tovább nőhet.
Az Egyesült Államoknak pedig nagyon nem tetszik, hogy a török kormány Amerikát teszi bűnbaknak a puccsisták mögé.