Radnai Márk a 444-nek azt mondta, soha életében nem járt az apartmanban. A weboldalra közben kikerült egy dátum.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a pártnak nincs köze a radnaimark.hu oldalhoz. A gödi akkugyárról szóló cikk miatt nem aggódik, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a Fidesz a sajtóból tudta a Lázár ellen tüntetők monogramjait, bár azt nem tudja megmondani, hol olvasta ezt.
Magyar Péter-bábuval „beszélget” a sajátos stílusáról ismert jászsági képviselő.
„Sejtem, hogy egy olyan, titkosszolgálati eszközökkel rögzített és esetleg hamisított felvételt terveznek nyilvánosságra hozni, amelyen az akkori barátnőmmel intim együttlét közben vagyunk láthatóak” – írja a Tisza Párt elnöke.
Radnai azt mondja, épp le akarta foglalni a nevéhez kapcsolódó internetes címet, amikor szembesült vele, hogy valakik már megszerezték azt.
Nemcsak Magyart, de azokat a helyi civileket is megfenyegette, akik a múlt héten végigvezették a településen Radnai Márkot.
A Tisza Párt szegedi gyűlésén az egyik tiszás jelöltet leszlovákozó Lázár János volt a központi téma.
Szijjártó és Hende vezetéknévvel is lesznek jelöltjeik. Nyert a volt KDNP-s, akit baloldalizott a Fidesz. A valószínűleg nem induló Németh Szilárd egyből rárepült a tiszás jelöltre.
A párt alelnöke gyanúja szerint a személy az orbáni titkosszolgálat beépített embere lehetett.
A Tisza hatalomra jutása esetén eltörölné a háborús vészhelyzetet.
Azt mondta, semmilyen körülmények között nem lenne Rogán Antal, és nem lépne be a kormányba sem.
Két fordulóban castingolják a lehetséges jelölteket, és párhuzamosan a kampánymenedzsereiket. A Tiszában szinte mindenki ingyen dolgozik, néha a legnagyobb titokban. „Mindenhol ott leszünk, minden házba be fogunk kopogni.”
Magyar Péter szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének a levele tele van marhaságokkal.
Radnai Márk, a Tisza alelnöke szerint ebben mérnék az aktivisták teljesítményét, egyben ösztönöznék is őket, de szerepe lenne a helyi vezető kiválasztásában is.
Nagyváradon ért véget a Tisza "Egymillió lépés" nevű országjárása. Voltak ellentüntetők, de nem tudták érdemben megzavarni Magyar beszédét. A menet még jó is lehet arra, amire kitalálták, de ezt egyelőre nem tudjuk megmondani, azt viszont igen, kik lehettek az ellentüntetők. Jehova tanúi irigyen nézik Magyar Pétert Nagyváradon.