Kihallgatásán azt állította, szerinte nincs semmi kivetnivaló alantas ösztönei kielégítésében.
A francia rendőrség szerint a filmsztárnak egyikre sincs engedélye.
De két taxist is elküldtek műszakira!
A tervek szerint Emmanuel Macron elnök is ellátogatott volna a rendezvényre, de lemondták a vitáját.
A lábbilincses őrizetesek ellenőrzés nélkül maradtak, mert a szerver leállt. Így menekülhetett el az a férfi is, aki a rábízott gyerekek ellen követhetett el szexuális erőszakot.
Máris elkészült 2024 egyik ikonikus fotója a padon üldögélő nőről, aki a Fidesz frakcióülésének közelében hallgatta a Fidesszel szakító Magyart, mire a hatalom rendőrparádéval próbálta megfélemlíteni. De mi történt a kép elkészülte előtt és után? És ki a főszereplő?
Az eset még hetekkel ezelőtt történt, most mesélték el a történetet.
Meg akarta őket erőszakolni, az egyiküket ki is fosztotta.
Rossz helyen álltak, és még a lámpa is be volt kapcsolva.
„A sötétfejű gyerek le van már mérve, azt hitte, hogy ő a király, de mégse.”
A rendőrök a helyszínen megerősítették, hogy nem éles robbanóeszközről van szó.
Végül 2300 kilogramm kokaint foglaltak le, 9 embert pedig letartóztattak.
A lakosság segítségét kérik.
Egy diák egy lövöldözéses mondatával kapcsolatos félreértést akart megbeszélni a tanárral, és amikor a tanár ki akart menni a teremből, a diák „ráfogott a kilincsre”.
Kés volt nála, megbilincselték, ezután halt meg. A boncolás szerint a haláleset „a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe”.