A képeket ráadásul egy biztonsági rés miatt bárki láthatja, akinek profilja van a netes cenzúra ellen létrehozott, magyar fejlesztésű közösségi oldalon.
A 19 éves, arizonai Brandon Soulest hátrakötött kezekkel, betömött szájjal találták meg, és még sivatagban elrejtett pénzt is kitalált a fedősztorihoz.
A Bors azt írta, a bűncselekményt Valentin-napon, egy Valentina nevű kislánnyal szemben követték el.
DNS-minták alapján bukkantak nyomára.
Az elsődleges orvosi vélemény alapján az egyik bántalmazott életveszélyes, míg a másik súlyos sérülést szenvedett.
Hógolyóval is megdobálták a rendőrautót.
A karvaly már a megfelelő helyen lábadozik.
A kislány hiába könyörgött.
Több ezer hallgató vonult utcára.
A férfi a gyerekkel együtt menekült a rendőrök elől Kawartha Lakesben.
Ő volt az, akinek a hírek szerint egy 1,2 milliárd forintos offshore-számlához volt köze, az ügyben nyomozás is indult, és akinek a körzetében közbeszerzések után is vizsgálódott a rendőrség. A triatlon szövetség egyik elnökségi tagja arról írt, nem kérdés, kire kell szavazni, ha pénzt akar a sportág.
A sofőrt akkor ütötte el egy szabályosan közlekedő autó, amikor a rendőröket meglátva kiugrott a kocsiból, és a szalagkorláton átugorva próbált menekülni.
Személyes adattal való visszaélés miatt nyomoznak ellene.
12 mexikói rendőrt tartóztattak le.
II. kerületi lakásában találták meg egy férfi holttestét. Valószínűleg az élettársa a tettes, aki maga is öngyilkosságot kísérelt meg.