És szerinte már nem is lesz alkalma megismerni.
Ki akarták deríteni, milyen szerepe volt „Tóninak” és „Ádámnak” az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügyében, de a hatóságok szerint „nincs itt semmi látnivaló”.
Hadházy Ákos azt írta, már papírjuk van arról, hogy „nem is nyomoztak, hiszen ha akár a kisujjukat is mozdították volna, akkor hivatalosan is tudniuk kellene, hogy Rogánról van szó”.
Ráczné Földi Judit arról beszélt, hogy évekkel korábban kiperelték a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-költéseit igazoló számlákat, de az alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem adta át mindet a DK-nak.
Valószínűleg a büntetőeljárás végéig meg is maradhat.
Cs. Éva állítja, hirtelen elhatározásból jelentkezett végrehajtónak, nem gondolta át, mibe fog ez kerülni, majd szinte spontán elfogadta Schadl 40 milliós kölcsönajánlatát, igen magas kamattal. Papírt se írtak róla.
A törvény azt mondja, a végrehajtói szolgálat megszűnik, ha valaki nem teszi le az esküt a törvényben meghatározott módon, vagyis a Végrehajtói Kar elnöke előtt.
P. Béla a népi mozgalom kutatója, a végrehajtói kar korábbi kulcsembere, Schadl György ellensége. Saját bevallása szerint hivatali visszaélést követett el.
A Newsroom új adásában Szurovecz Illéssel beszélünk arról, hogy miért akarja kinyírni a kormány az orvosi kamarát, és hogy sikerülhet-e ez neki. Az is szóba kerül, hogy mivel próbált ártatlansága mellett érvelni a bíróságon Schadl György és Völner Pál.
Így nem tudjuk meg, Varga Judit igazságügyi miniszter érintett volt-e a korrupciós botrányban.
Újabb lehallgatott telefonbeszélgetés került elő.
Magánzárkájában a fal szarral volt bekenve, hemzsegtek a poloskák és hat óra alatt sem lehetett kitakarítani.
Úgy volt, hogy a Jogakadémia nem hirdet új időpontot, de aztán leszóltak Völneréknek, hogy intézzék el.
Völner a tárgyalóterembe visszatérve jelezte is, hogy a politikus "szóban és fizikailag is inzultálta".
„Értem, de meg nem érthetem” - mondta a bíró kérdésére, hogy érti-e, mivel vádolják.