Nem biztos, hogy a kormány olyan könnyen letöri az orvosok ellenállását

podcast

Orbán Viktor kormánya elég sokáig halogatta, hogy komolyabb változtatásokba kezdjen az egészségügyben, amikor viszont nekilátott, hamar az orvosok tiltakozásával találta szemben magát. És azt teszi, amit ilyenkor általában tenni szokott: teljes erővel gázol át a tervezett átalakításban érintett és az ellen felszólaló társadalmi csoporton. A Magyar Orvosi Kamara február elején erélyesen kiállt a kormány egészségügyi tervei ellen – majd február végén egy törvénymódosítással kihúzták alóla a talajt.

A Newsroom mai adásában Szurovecz Illéssel, a 444 újságírójával beszélünk arról, mi ellen tiltakozott a kamara, hogyan eszkalálódott a konfliktus a teljes megsemmisítésig, és mi jöhet ezután a kormány egészségügyi reformjában. Illés az elmúlt hetek egy másik kiemelt sztoriját, a Schadl–Völner-pert is követte, az adás második felében erről is lesz szó.

A podcast mellé olvasnivalónak ajánlom Illés cikkét arról, miért döntött a drasztikus lépés mellett a MOK, illetve interjúját Svéd Tamással, a kamara titkárával, amely a kormány törvénymódosítása után készült. A Schald–Völner-perről itt és itt olvashatók a beszámolói.

Kormány vs orvosi kamara

  • 1.35: Milyen egészségügyi átalakítást akar átnyomni a kormány, mi ellen tiltakozik a kamara?
  • 5.43: Mit akart elérni a kamara az ügyeleti rendszer reformjának megakasztásával?

  • 6.55: Mi volt eddig az orvosi kamara szerepe?

  • 8.20: Hogyan fajult a konfliktus odáig, hogy február elején a kamara úgy döntött, a szerződések megtagadására kérik a tagjaikat?

  • 13.25: A kormány szerint a MOK, a MOK szerint a kormány fenyegette az orvosokat. Ki fenyegetett kit?

  • 15.40: Mi szerepel a MOK ledarálását célzó törvényjavaslatban, és mit tesz ez a szervezettel?

  • 19.25: A kormány szerint a kamara nem képviseli az orvostársadalmat. Mennyi ebben az igazság?

  • 20.45: Mennyire tudják más orvosszervezetek folytatni a harcot, ha a kamarát tényleg kinyírja a kormány által átvert törvény?

  • 21.50: Az orvoslobbi segítője vagy akadálya annak, hogy komoly reformot lehessen végrehajtani az egészségügyben?

  • 24.35: Merre halad ezután a kormány egészségügyi terve?

Schadl–Völner-per

  • 27.30: Dióhéjban miről szól a Schadl–Völner-botrány?

  • 28.47: Milyen tárgyalás zajlott most a perben?

  • 29.38: Hét vádlott bűnösnek vallotta magát, de miben?

  • 31.00: Milyen volt Schadl György és Völner Pál megjelenése a tárgyaláson?

  • 32.45: Hogyan próbálta Schadl meggyőzni a bíróságot és a közvéleményt, hogy ártatlan?

  • 34.40: Mit mondott Schadl a Völnernek küldött milliókról és a normális piákról?

  • 36.24: Mit mondott Völner Pál?

  • 37.18: Mikor folytatódik és hogyan halad tovább a per?

  • 38.04: Megúszhatják a felelősségre vonást?

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb podcastjaink

Borízű hang # 274 [hosszú]: Hallgatóbüdösségi és bongépítő verseny, valamint a „Hülye vagy kretén?” szellemi vetélkedő országos döntője a Fidesz-frakcióban

Radikális fordulat dezodorügyben. NBA-döntő vs. vébé. Ellen-Trumpok halálfej-tetoválással. Tajtékpipa és gravity bong. Németh Balázs elmeállapota. Mikor csuknak már le valakit? Az osztrákoknál az alma is jobb.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Egy privát tőkés soha nem fektetne Elon Musk cégeibe

Miért kevés az olyan sikertörténet Európában, mint a Revolut? A Saját Tőke podcast harmadik adásában Orbán Krisztián és Nagy Tamás beszélgetnek a privát tőke és a kockázati tőke közti különbségekről.

Saját Tőke
podcast

Borízű hang #273: Hiláriusz visszatér – A futballromantika városában virul a fityula [rövid verzió]

Hiláriusz egyre forróbb. 1248 játékos lesz a vébén, abból hárman játszanak Magyarországon. Forradalmi újítások biciklis pisilésben. Dezodorellenes népi kezdeményezés. Rogán hiába metrózik. Horror tücsökárak.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Borízű hang #273: Hiláriusz visszatér – A futballromantika városában virul a fityula

Hiláriusz egyre forróbb. 1248 játékos lesz a vébén, abból hárman játszanak Magyarországon. Forradalmi újítások biciklis pisilésben. Dezodorellenes népi kezdeményezés. Rogán hiába metrózik. Horror tücsökárak.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

A rák én vagyok, de több is vagyok nála

Májusban jelent meg Urfi Péter első könyve, a Sansz, amely egyszerre idézi fel a covid időszakának sokszor már elfeledett történéseit és szól arról, hogy mit is jelent mindaz, amikor az embernél váratlanul agydaganatot diagnosztizálnak. A könyv bemutatóján a szerzővel beszélgettünk.

Ott Anna, Horváth Bence
podcast