szabadka

Szétverték a Szabadkát jelző magyar feliratot a Vajdaságban

Aleksandar Vučić szerdán arról beszélt, hogy támogatja a magyar feliratok kihelyezését.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szijjártó szerint Brüsszel és a „Soros György-féle NGO-k” szervezik a migrációt

Szerinte még éppen van idejük abbahagyni.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Lövöldözés volt hajnalban a szerb-magyar határ közelében

A beszámolók szerint menekülők két csoportja támadt egymásra, Stevan Bakić szabadkai polgármester tudomása szerint egy halálos áldozata biztos volt a tűzharcnak.

Király András
külföld

Alföldi Róbert megtér, pártot alapít, és örökbe fogad féltucat vajdasági színészt

Többek között erre lehet számítani egy szabadkai színház és az Átrium közös előadásában, amely A trianoni csata címet viseli.

Promó Ottó
hirdetés

Orbán Viktor: A szerbek és a magyarok együtt lesznek a jövő nyertesei

A Szeged-Szabadka vasútvonal alapkőletételén beszélt a miniszterelnök.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A szerb egészségügyi miniszter teljesen egyértelműen arra utalt, hogy az ő első betegük Budapesten kapta el a koronavírust

A 43 éves férfi testvérét látogatta Budapesten, aki a koronavírusra jellemző tünetekkel volt beteg.

erdelyip
Egészségügy

Többször is Budapesten járt az első szerb koronavírus-fertőzött

A szabadkai kórházban ápolják, jól érzi magát. A férfi a húgát látogatta meg Magyarországon, a nő nem érezte jól magát, lázas volt.

Boros Juli
Egészségügy

A magyar kormány vizsgáltatja meg, miért süllyed a szabadkai székesegyház

A munkára 79 millió forintot különítettek el.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán Viktor ma Palicson vacsorázik, holnap pedig Szabadkán ebédel

A szerb - magyar együttműködés napjai ezek.

Magyari Péter
politika
Videó

Török Gucci-mackógatyát és rengeteg banános csokit vettünk a szabadkai piacon

Túl régóta figyeltük Facebookon, milyen finomságokat zsákmányolnak a déli határhoz közel lakó honfitársaink, most végre felültünk egy bevásárlóbuszra Békéscsabán, és megnéztük, milyen a buli a rizses csoki Paradicsomában.

Halász Júlia, Boros Juli
DIVAT

Orbán: Ha egy-egy választást elszúrunk, abból nagy baj tud keletkezni

Ha nem nemzeti érzelmű, hanem internacionalista kormányunk lesz, akkor el fogják fogadni a brüsszeli diktátumokat - Orbán Viktor 2018.

Albert Ákos
POLITIKA

Két kézzel szórja a pénzt a kormány a határon túlra

Több mint százmillió forinttal támogatják a szabadkai zsinagóga felújítását.

Albert Ákos
külföld

84 migráns jutott át a magyar határkerítésen

A szerb oldalon állítólag több százan készülnek arra, hogy megpróbálnak a zöld határon Magyarországra jutni.

Botos Tamás
migráció

Több ezer migránsnak Szerbia a börtön, amiből nincs szabadulás

Mivel Szerbiából kevesebb migráns tud elmenni, mint amennyi belép, rengetegen torlódtak fel a menekültellátással küszködő országban. Miközben a magyar kormány bőgeti a migránsellenes propagandát, a déli határon humanitárius katasztrófa fenyeget.

Botos Tamás, Sarkadi Zsolt
migráció

Két pakisztáni migráns megtámadott egy szabadkai kislányt

Meg akarták erőszakolni, de egy járókelő megakadályozta őket.

Herczeg Márk
bűnügy