szabó bence

Panaszt nyújtott be az elbocsátása ellen Szabó Bence

Szabó szerint szabályellenesen rúgták ki, miután beismerte, ő volt a forrása a Tisza elleni akcióról szóló Direkt36 cikknek.

Windisch Judit
POLITIKA

Hivatali visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás Szabó Bence százados nyilatkozata nyomán

A Transparency International Magyarország március végén tett feljelentést.

Fődi Kitti
bűnügy

Jámbor András szerint vizsgálat indulhat a Tisza elleni titkosszolgálati ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészségen múlik, hogy elrendelik-e a nyomozást annak kivizsgálására, politikai célból indult-e eljárás a párthoz köthető két informatikus ellen.

Német Szilvi
POLITIKA

„Balázs, told még pár napig, sokat segít, hogy a Tiszának kétharmada legyen”

Teli rüszttel rúgja az öngólokat a Fidesz – mondta több helyen Magyar Péter a pénteki országjárásán, mindenütt nagy volt a tömeg és sok a fiatal. Megkérdeztük az embereket, mennyire merik elhinni, hogy kétharmaddal nyerhet a Tisza, és hogy tényleg soha nem lehetne-e leváltani a kormányt, ha most nem sikerülne.

Windisch Judit, Bankó Gábor
POLITIKA

„A sötétség nem attól tűnik el, hogy várunk, hanem attól, hogy valaki elkezd világítani” – Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is beszédet mondott a rendszerbontó nagykoncerten

A közönség hősök, hősök skandálással fogadta őket.

Haász János
belföld

Orbán: „Előttem is voltak miniszterelnökök, utánam is lesznek bőven”

A miniszterelnök szerint a következő 4 év nem arról fog szólni, hogyan építsünk meg valamit, hanem hogy a közeledő bajokat hogyan hárítsuk el.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szabó Bence: A NAV-ot nem véletlenül hívták megszüntető gyárnak

De szerinte ennek „van objektív oka is”.

Mészáros Juli
belföld

Az ukrán pénzszállítók és Szabó Bence ügyében sincs olyan dokumentum, ami a kormánypárt állításait igazolná – Laczó Adrienn a 444-nek

Merőben szokatlan hatósági lépések, példátlan jogtiprás: a kormánypártnak semmilyen eszköz nem túl drága, ami a hatalomban maradását szolgálhatja, mondja az ügyvéd amikor két ügyének tanulságairól kérdeztük.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Pálinkás Szilveszter százados szerint a honvédség morális mélyponton van, Orbán Gáspár pedig nagyon meredek terveket osztott meg vele

A magyar katonaság egyik poszterarca hosszú interjúban mesélt az áldatlan állapotokról, a politikai szempontok érvényesüléséről és a miniszterelnök fiával folytatott beszélgetéseiről.

Urfi Péter
POLITIKA

Iványi Gábor mélyen meghatódott Szabó Bence felajánlásától

A volt rendőrszázados azt mondta, átérzi, milyen, amikor a hatalom vegzál valakit, ezért adományozott mások mellett az Oltalom Karitatív Egyesületnek is.

Benics Márk
belföld

Gulyás szerint Szabó Bence és Gundalf ügye a Tisza és a „balliberális sajtó” próbálkozása, hogy eltereljék a figyelmet Panyi Szabolcs ügyéről

A kormányinfón az is kiderült, hogy J. D. Vance nagy eséllyel Budapestre jön.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„A Hivatalnál dolgozom, hallottam felőled. Nem tiszta ügy. Segíteni szeretnék”

Henry után újabb rejtélyes figura kereste meg 2025 nyarán az egykor a Tisza Pártnak dolgozó fiatal informatikust, Gundalfot. Theonak nevezte magát, de nem beszervezni akarta, hanem figyelmeztetni. Azt állította, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozik, és a szervezet érintett az ügyükben, de politikai megrendelésre cselekszik. „Túl sok a szürke zóna, túl sok mindent húznak ki az anyagokból.”

Bábel Vilmos
POLITIKA

A Hintalovon Alapítvány meghatódott Szabó Bence felajánlásán

A volt rendőrszázados által felajánlott összeget a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekkel kapcsolatos munkájukra fordítják.

Fődi Kitti
belföld
Videó

„Minden eszközt meg kell fogni, hogy Viktor irányítsa az országot”

A különböző titkosszolgálati ügyeket a miniszterelnök országjárásán egyre kevésbé tudják átlátni, de ez nem ingatja meg a híveket.

Bokros Dorka, Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

„Összenő, ami összetartozik: egy maffiafőnök és egy áfacsaló” – kommentálta Magyar Péter, hogy a miniszterelnök meghívta magához Hajdú Pétert

A Tisza Párt elnöke Szeghalmon reagált arra, hogy kiderült: a miniszterelnök szerint „balek” Szabó Bence volt az, aki kinyomozta Hajdú adócsalási ügyét, amiért a műsorvezetőt felfüggesztett börtönre elítélték.

Herczeg Márk
POLITIKA