A Fővárosi Főügyészség szerint az ítéletnek volt olyan része, „amely alapján a szexuális erőszak bűntette megállapítható lehet”. Ez azért is furcsa, mert a területi ügyészség még csak kényszerítésről beszélt, a bíróság pedig az ítéletben arra is kitért, hogy nem történt erőszak.
A bíróság ítélete szerint a nem beleegyezés nem minősül erőszaknak. A vádhatóság a Kúriához fordult.
A vádlottakat eredetileg 4-14 év közötti szabadságvesztésre ítélték.
Az egykori politikus 2022 decemberében az egyik családtagon keresztül ismerkedett meg a 13 éves sértettel.
Egy vonaton támadták meg, amikor 16-17 éves volt. Ágyékon rúgta a támadót, akit elfogtak a rendőrök.
Egy újabb nevelőt is meggyanúsítottak, aki tudott arról, hogy Juhász szexuális bűncselekményt követett el egy fiatalkorú ellen, de ezt nem jelentette.
Miért nem törvénysértés egy nővel annak akarata ellenére szexelni? Mi a különbség kényszerítés és erőszak között? Hogyan nehezíti a szexuális molesztálást átéltek helyzetét az egészségügy, a hatóságok, az igazságszolgáltatás? Rengeteg kérdést kinyitott a Képzőművészeti Egyetemen történt botrány, amely miatt már a kormánypárt is mozgolódik.
Korábban fideszes vezetők vitték Orbán rendezvényére az elítélt pedofilt.
Többi gyereküket pedig elhanyagolták.
A férfi egy másik, 16 éves tanítványával is szexuális kapcsolatot létesített.
És a parlamenti képviselő nem a gyerekeket bántalmazó Szőlő utcai igazgatókat és gyerekfelügyelőket tartja bűnelkövetőnek.
A fiú 14 évesen került be a Szőlő utcába, ahol elmondása szerint az igazgató szexuálisan, mások fizikailag bántalmazták.
Feminista aktivisták szombaton zavarták meg egy szexuális erőszakkal vádolt színész műsorát. Másnap a francia elnök felesége váltott pár szót a színésszel, és támogatásáról biztosította.
Elkészült 50 Cent producálásával a P. Diddy-ről szóló, netflixes true crime dokusorozat, ami az általa elkövetett erőszakos cselekmények mellett arról szól, hogyan jutott arra a szintre, amikor már azt érzi, hogy ő a világ ura, illetve azt találgatja, mi köze lehetett Tupac Shakur, illetve The Notorius B.I.G. halálához.
Néhány héttel azután bántalmazta a gyereket, hogy annak édesanyja elhunyt.