Ha minden igaz.
Közben elindul Muharram Ince is, akit Erdogan 2018-ban legyőzött.
A sivatag veszélyes, a gyors pénz csábítása nagy.
A válaszlépésben először tüzérségi és dróntámadást intéztek oda, ahonnan az éjszakai szíriai rakétákat indították, majd légicsapásokat hajtottak végre katonai radarrendszerek és tüzérségi állások ellen.
A dróntámadásra légicsapásokkal válaszoltak péntekre virradóan.
A plüssöket a török-szíriai földrengésben érintett gyerekeknek szánták.
Pont ugyanazt a területet, ahol több mint 41 ezer ember vesztette életét.
Öt ember meghalt.
Mulasztások, korrupció és hatalomvágy is vezetett az ország történetének legsúlyosabb katasztrófájához. És három hónap múlva választások.
A török kormány engedélyezte, hogy visszatérjenek.
Huszonhat millió embernek van szüksége valamilyen segítségre.
A földrengés után Törökországba azonnal megindultak a nemzetközi mentőalakulatok és segélyszállítmányok. A 12 éve polgárháborúval küzdő, több részre szakadt, globális geopolitikai játszmákban is főszereplő Szíriában viszont ennél sokkal rosszabb a helyzet.
Abu Mohammad al-Dzsoláni fejére már évekkel ezelőtt 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az amerikai kormány.
A szíriai jogvédők szerint az ISIS kihasználni készül, hogy a világ most a földrengés sújtotta területekre figyel.
A hivatalos adatok szerint Törökországban 29605, Szíriában 3775 halottja van a természeti katasztrófának, de még mindig rengeteg halott lehet a romok alatt.