A techcégnek terve van arra, hogyan tántoríthatná el a radikális fiatalokat attól, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzanak.
Az áldozatok száma 5000 és 15000 fő között lehet, de lehetnek még eddig fel nem fedezett sírok is.
Katonai tűzszerészeket is riadóztattak, de a rendőrég szerint csak elővigyázatosságból.
Csütörtökön már volt egy robbantásos merénylet.
Meg is sebesítette őket.
Tizenegyen elmegsérültek a pánikban.
Elítélt terroristák a legtekintélyesebb rabok, és könnyen szereznek fiatal követőket, hiszen a francia börtönökben a rabok túlnyomó többsége muszlim.
A pápa szerint helytelen az iszlámot azonosítani a terrorizmussal.
Tavaly konkrétan terrorizmussal gyanúsították meg, megfigyelés alatt állt, mégis ölni tudott.
Most nyilvánosságra hozták, és nagyon durva infók vannak benne. Például az is, hogy a szaúdi titkosszolgálat még pénzelhette is a terrortámadást.
A kamion nem egyszerűen belehajtott a tömegbe: két kilométeren át gyilkolta az ünneplőket. Egy magyar nő is megsérült.
Terroristának hitték.
A hatóságok ezentúl sokkal több embert büntethetnek meg, sokkal jobban. Az állam ezentúl minden elektronikus kommunikációt megfigyelhet az országban.
Korábban az USA is adott ki ilyen figyelmeztetést, de a szervezők ígérik, hogy minden rendben lesz.