Unokatestvére és annak barátnője meggyilkolása miatt ítélték el 2001-ben. Azóta azonban több kétség is felmerült az ügyben, az egyik tanú például beismerte, hogy hazudott a tárgyaláson.
Texas kötelezné a pornóoldalakat, hogy állami figyelmeztetéseket tegyenek ki az oldalra. A Pornhub szerint alkotmányellenes „valótlanságokat” és „áltudományos állításokat” erőszakolni a látogatóikra.
Az állam főügyésze azonnal fellebbezett az ítélet ellen, ami szerint az orvosoknak meg kell engedni, hogy véget vessenek a nem biztonságos terhességeknek.
A minisztérium a bíróságtól azt kéri, tiltsa meg az állam hatóságainak további úszó határakadályok telepítését a Rio Grande folyón, és rendelje el az eddig létesített akadály eltávolítását.