Egy kormányrendelet alapján eddig is ez volt a gyakorlat, de most Semjén Zsolt a 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatba elrejtett egy erről szóló törvényt is.
Ne csak eredményesek legyünk, hanem sikeresek is – mondta Farkas Sándor parlamenti államtitkár, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége elnöke.
Nagyobb beleszólása lesz a bírók visszahívásába az igazságügyi miniszternek.
A törvény engedi, hogy az azonos nemű párok is örökbe fogadhassanak gyereket, vagy, hogy közös vezetéknevet használjanak.
Január 1-én változik a szabályozás.
Törvényt hoztak erről.
Készül az új törvénytervezet, ami a jövőben nagyobb védelmet biztosítana az állatoknak.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a rendőrök önkényeskedésre kaptak lehetőséget.
Az Alkotmánybíróság döntése nem csak a közpénz közpénz jellegét őrizte meg, hanem a jegybanki vezetők fizetésének emelését is meggátolta. Eddig.
Orbán Viktor felkérésének eleget téve megírták, szerintük mit kellene változtatni a népszavazási kezdeményezéseken.
Hétfőn nyújtották be, kedd délután már meg is szavazhatják azt a törvénymódosítást, ami eltüntetné a szemek elől a jegybank alapítványainak 250 milliárdját.
Ez az előterjesztők szerint egyszerűbbé teszi a terrorveszélyt jelentő csoportosulások és személyek kiszűrését.
A hitelezésben és a magánnyugdíj-pénztáraknál is lesz változás.
Éjféltől új időszámítás jön. Ami élesen szembemegy mindazzal, amit Magyarország is aláírt a Menekültügyi Egyezményben. Ebből még lehet bajunk.
„A helyzet robbanásveszélyes, és inkább órákon, mint napokon belül kell megoldani. Még több áldozatra, és talán erőszakra is számítani kell, ha Európa nem cselekszik azonnal. A csöndes diplomácia ebben a helyzetben nyilvánvalóan nem elegendő” – közölték.