tüntetés

Navalnij özvegye felszólította az oroszokat, hogy tiltakozzanak az elnökválasztás napján

Arra kérte az ellenzékieket, hogy hosszú sorokban állva tüntessenek Putyin ellen a szavazóhelyiségek előtt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Lázár János is megjelent a Déli Körvasút elleni tüntetésen

Azt mondta, leállítani nem tudja az építkezést.

Mészáros Juli
belföld

Magyar Péter zászlót bont március 15-én

Az Andrássy útra várja az embereket.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Fénymenettel tiltakoztak a sóskúti akkufeldolgozó ellen

A helyiek nagyjából egy hónapja szereztek tudomást az eredetileg Alsózsolcára tervezett 13 milliárd forintos beruházásról, azóta pedig a civilek és a környező települések polgármesterei is összefogtak, több demonstrációt is szerveztek és egy népszavazással szeretnék megakadályozni az akkumulátor-feldolgozót.

Jelinek Anna, Németh Dániel
belföld

Ungár Péter: A hisztériaellenzék tüntetése megmutatta, hogy a szellemi polgárháborút nem lehet összekeverni a gyermekvédelemmel

Az LMP társelnöke szerint „a közvetlen elnökválasztás üres lózung”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Nem vesz részt az összellenzéki tüntetésen az LMP

Üres szlogennek tartják a közvetlen elnökválasztás követelését.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Vízágyúval oszlatták fel a Netanjahu-ellenes tüntetést Tel-Avivban

A tömegben kiszabadult túszok is voltak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Ruszkik, haza! – skandálta a tömeg az orosz nagykövetség előtt

Két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, erre emlékeztek a zömmel ukrán tüntetők és ellenzéki politikusok az Andrássy úton.

Bankó Gábor
belföld

Trágyát szórtak a varsói orosz nagykövet háza elé

A nagykövetség előtt pedig több százan tüntettek.

Benics Márk
külföld

Svédország NATO-csatlakozása ellen tüntettek páran a Karmelita előtt

Köztük volt a Mi Hazánk Mozgalom korábbi képviselőjelöltje, aki már egy munkáspárti tüntetésen is feltűnt.

Fődi Kitti
belföld

Fáklyás felvonulással követelték a bűnösök megnevezését

Több százan vonultak csendben, skandálás nélkül a Gellért térről a Szabadság hídon át a Kossuth térre

Bankó Gábor
Politika

Az OMSZ-nek nincsenek szabad kapacitásai az ellenzéki tüntetés biztosítására

A DK szerint sosem fordult még elő, hogy az Orbán-kormány a mentőszolgálatot arra utasította volna, hogy a demokratikus jogukkal élő tüntetők egészségügyi ellátását megvonja. Az Országos Mentőszolgálat szerint a szabad kapacitásaikat már lekötötték.

Herczeg Márk
POLITIKA

400 embert vettek őrizetbe Oroszországban a Navalnij emlékére szervezett megemlékezéseken

Két nap alatt.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Több mint 60 millió forintot gyűjtöttek az áldozatoknak péntek este óta

A cél eredetileg 25 millió forint volt.

Botos Tamás
POLITIKA

Gajdics Ottó: Az ellenzéki politikusok az igazi szörnyetegek, a tüntetők pedig az ő érdekeiket szolgálták

A kormánypárti újságíró szerint az Orbán-fóbiások véleménygettójának erődemonstrációjává vált a pénteki tüntetés.

Molnár Kristóf
POLITIKA