tuzson bence

Kiszámolták, mivel járna a középiskolások ingyenes jogosítványa – nem csoda, hogy Tuzson Bence gyorsan visszaszívta az ígéretét

Legalább 70 milliárd forintba, és ez csak az egyik baj.

Haász János
belföld

Benyújtották a törvényjavaslatot, amivel akár eladásra is kötelezhetnének cégtulajdonosokat

A Versenyhivatal német mintára hivatkozik.

Botos Tamás
POLITIKA

Tuzson Bence törvényt módosítana, hogy bármikor nyom nélkül belenézhessen az ügyészségi iratokba

Kedden este benyújtották a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot egy salátatörvénybe csomagolva.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Máris megvan a hatása Tuzson Bence hebehurgya bejelentésének

Az ingyenesség meglebegtetése miatt sokan visszaléptek az autóvezetői tanfolyamoktól.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Mégsem lesz ingyen a jogosítvány a középiskolásoknak

Pedig Tuzson Bence reggel még azt írta.

Molnár Kristóf
ÉLET

A kormány javaslata szerint az áldozatok véleményezhetnék az elítéltek feltételes szabadságra bocsátását

Vannak még tennivalók a gyerekvédelem területén az igazságügyi miniszter szerint.

Botos Tamás
POLITIKA

Szabó Péter lett az Országos Bírói Tanács új elnöke

A testület az elmúlt hónapokban azért került középpontba, mert a befagyasztott uniós pénzekhez való részleges hozzáférés egyik feltétele volt, hogy szerepét és hatásköreit megerősítsék. A befagyasztás egyik oka eleve a szervezet korlátozása volt.

Solti Hanna
jog

Megfizethetetlen, önfeledt szórakozás: nézegessünk ciki gyerekfotókat Orbán Viktorral

Milyen képek! És milyen miniszterekről!!

Diószegi-Horváth Nóra
humor

A magyar kormány tagjai végre válaszoltak a legfontosabb kérdésre

Na de ki is a legnagyobb futballista? Simán nyert az egyik, búslakodhat a másik.

Benics Márk
futball

Varga Judit leköszönt

„Holnap egy másik, kihívásokat és sikereket ígérő világ kezdődik el.”

Herczeg Márk
POLITIKA

Novák Katalin beszólt Orbánnak

„A nőkre is szükség van a magyar közéletben” – írta köztársasági elnök.

Benics Márk
POLITIKA

Tuzson Bence már a miniszterjelölti meghallgatásán nyomás alá helyezte a bíróságokat

A leendő igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány kész belenyúlni a törvényekbe, ha „a jogkereső magyar embereknek” nem tetsző ítéletek születnek. A várható új balhé az Igazságügyi Bizottság ellenzéki tagjait is hidegen hagyta.

Miklósi Gábor
belföld

Tuzson nem kapja meg az európai ügyeket

Átszervezik az Igazságügyi Minisztériumot Varga Judit távozásával.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Európában ennek nincs párja, Orbánnál messze nem szokatlan: megint nincs nő a kormányban

Újra csak férfiak ülik majd körbe Orbánt a kormányülésen.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Tuzson Bence lesz az igazságügyi miniszter

Eddig Rogán Antal minisztériumának államtitkára volt.

Molnár Kristóf
POLITIKA