úszás

Hosszú Katinka már az előfutamban agyonverte a világot 200 vegyesen

Félgőzzel, 2,65 másodperccel úszott le mindenkit, Jakabos Zsuzsa is bejutott a középdöntőbe.

Rényi Pál Dániel
sport

Óriásit úszott és döntős a 4x100-as magyar férfi gyors váltó

Ötödik helyen kvalifikálták magukat a délutáni döntőre.

Rényi Pál Dániel
sport

2,5 kilométeren keresztül ütötték-vágták a magyar úszót, kénytelen volt feladni a versenyt

Rasovszky Kristóf a 25 kilométeres verseny 20. kilométerénél szállt ki. Azt mondta, hogy amikor a nőket körözték le, a rosszabb helyeken is eltalálták.

Haszán Zoltán
sport

A világ legizgalmasabb úszóversenyét szervezték rá az amerikaiak a budapesti úszó-vb-re

Michael Phelps egy cápa ellen úszik.

Sarkadi Zsolt
TUDOMÁNY

Nemzeti jelképünk, zimmerállatunk: a dunai gyilkos bálna

A mi finánk mindennél nagyobbat ment vizuálkommunikációs kreativitásban: azt hittük, hogy Bol-dog és Water Willy után már nem jöhet újabb csavar, és akkor jött.

Uj Péter
sport

Az utolsó pillanatban hívták meg a magyar úszólegendákat a vébé megnyitójára, majd egy nappal később vissza is mondták az egészet

Az Index információi szerint eleve az 1500 VIP-napijegyből 20-25 darabot tettek félre a magyar úszás nagy alakjainak.

Horváth Bence
politika

Három hajó hagyta fuldokolni a Dunában, a hangos kurvaanyázás mentette meg a blogger életét

Mindez Suránynál. A férfit végül kimentő motorcsónak kapitánya óriási poénnal magyarázta meg, miért vette fel a fedélzetre.

Szily László
ÉLET

Nemzetközi érdekvédelmi szervezetet alapított Hosszú Katinka

30 másik élvonalbeli úszóval közösen lépnének fel a FINA önkénye ellen.

Rényi Pál Dániel
sport

Hosszú Katinka válaszolni fog Pásztory Dórának

A kétszeres paralimpiai bajnok nyílt levelében többek között arról írt, elege van abból, hogy Hosszú összefogásra szólít fel, amikor neki szüksége van rá, de hallgat, amikor más érdekében kellene felszólalnia.

Horváth Bence
sport

Anyukájuk hátán úsznak át a tavon a medvebocsok

Vízibicikli mackómódra.

Karaj Kisasszony
ÁLLAT

Azért rúgták ki a pedofília gyanúja alól amúgy tisztázott MTK-s úszóedzőt, mert meztelenül lefotózta magát, és elküldte a képet a barátnőjének

Furcsa, elég zavaros közleménnyel indokolja a Magyar Úszó Szövetség, hogy miért rúgta ki Tóth Ramont.

Szily László
sport

A vizes vébé miatt több uszodát még mindig nem használhatnak budapestiek

És a lakosság számára augusztus 20-ig nem is lesz sokkal jobb a helyzet.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Meghalt Széles Sándor, Gyurta edzője

A szakember március óta kórházban feküdt.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ

„Megöllek!” - üvöltötte Hosszú Katinka férje a másik edzőnek a debreceni uszodában

Tusup a kanadai Darren Wardot tette felelőssé, amiért nem tudott elindulni a csapatuk férfi váltóban.

Sarkadi Zsolt
sport

Hosszú Katinka: Saját magam kell mindennap meggyilkolnom

Azt mondta a Blikknek, hogy 2020 után tervez gyereket.

Magyari Péter
sport