A diplomata bejelentette, hogy a keleti nyitás jegyében nyitott képviselet szabálytalanul működik, de semmi nem történt.
A férfit, akit még 1994-ben vittek be, mert nyíltan bírálta Iszlam Karimovot, most azért engedhették el, mert Savkat Mirzijojev ideiglenes elnök indul a közelgő elnökválasztáson.
Több ezren búcsúztak a Sah-i-Zinda nagymecsetnél a diktátortól.
Az orosz hírügynökség visszavonta a diktátor haláláról szóló hírt. Egyelőre az összes halálhírre jutott egy cáfolat.
Hiszem, ha látom!
Szombaton kapott agyvérzést az egyik legmocskosabb diktátor.
Az ellenzéket elevenen megfőző, az üzbég gyerekeket rabszolgamunkára kényszerítő Iszlam Karimov talán már meg is halt. A hatalmi harc megindult az utódlásért, és sajnos minden nagyhatalom abban érdekelt, hogy Üzbegisztán olyan maradjon, amilyen eddig volt.
Az üzbég elnök 78 éves volt.
Az Üzbegisztánt irányító elnök hétvégén lett rosszul.
Olyan show volt a 65 kilós szabadfogású birkózók bronzcsatája után, hogy nincs meccs, ami nyomába érhet.
Nem ez lenne az első eset, hogy Karimov rendszere külföldön akar levadászni ellenzékieket.
Mert nem tudományos, mivel nyugati publikációkon alapul, és az „üzbég modellt” nem veszi figyelembe.
Megtörtént a világ legérthetetlenebb balesete.