vas megye

Felújított rendelő és szolgálati lakás is járna öt forintért a gyermekorvosi praxishoz, de így sem kell senkinek

A Vas megyei Vépen nyugdíjba menne az orvos, de nem találnak utódot.

Benics Márk
Egészségügy

Emlékház helyett szellemház lett Törőcsik Mari egykori velemi otthonából

69 millióért eladó.

Benics Márk
belföld

Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy Vas megyei edző

Az egyik gyerek kórházi ellátásra szorult.

Benics Márk
bűnügy

Holtan találtak egy férfit Vas megyében, már a gyanúsítottat is elkapták

A 65 éves gyanúsítottat kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Bódog Bálint
bűnügy

Villámárvizek Nyugat-Magyarországon, iskolába is betört, focipályát is elmosott a víz

Több helyen kidőlt fák akadályozták a közlekedést.

Haász János
belföld

Gődény Vas megyei embere pénzbüntetéssel megúszta a választási csalást

Pedig halottak neve is szerepelt az ajánlóívein. 300 ezer forintra büntették.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Nem gondoskodtak gyermekeikről, egy meghalt, négy embertelen körülmények között nevelkedett

Vádat emeltek a kegyetlen Vas megyei házaspárral szemben.

Bódog Bálint
bűnügy

Atrocitás érte a Google Street View sofőrjét Vas megyében

Összekülönbözött valakivel, ennyit lehet tudni. Garázdaság gyanújával nyomoz a rendőrség.

Boros Juli
bűnügy

„Faszszopó Hencz Kornél” - dartsszal dobálták az ellenzéki jelölt plakátját a celldömölki gimnáziumban

Hangulatos jelenet két tanítási óra és a padsorok között.

Rényi Pál Dániel
választás 2022

Vas megyében téglával dobták be a menekülteket elszállásoló ház ablakát

Azóta rendőrök őrzik az épületet.

Kiss Imola
háború

Gyanúsítottként hallgatták ki a vas megyei főorvosnőt, aki havi 50 ezer forintot kért, hogy ne rakja ki a krónikus osztályról a betegeket

A kisvárosban nyílt titok volt, hogy fizetni kell a krónikus osztályon, ha valaki benn akarja tartani a hozzátartozóját.

Fődi Kitti
Egészségügy

Czeglédy Csaba nyerte az előválasztást Szombathelyen

Ungár Péter már gratulált neki az eredményhez.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Visszalépett az előválasztástól Szombathely volt alpolgármestere

Miatta került többségbe az ellenzék a közgyűlésben, de azóta lemondott a képviselőségről.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A megye, ahol a 140 millió forintnyi készpénzzel rendelkező temetkezési vállalkozó messze nem a leggazdagabb jelölt

Most kiderül, Ungár Péter be tudta-e vásárolni magát a választók kegyeibe, vagy inkább bizalmat szavaznak az adócsalással vádolt Czeglédy Csabának. De van olyan vasi induló is, aki társkereső hirdetéssel hekkelte meg a kormánypárti helyi újságot, és olyan szombathelyi nagyvállalkozó is, aki miatt egyszer már elvesztette a Fidesz az irányítást.

Halász Júlia
POLITIKA

Ungár Péter vs. vasi kormánymédia: „Legalább legyen bennük annyi férfiasság, hogy buziznak egy rendeset”

Az LMP-s képviselő szerint most mintha központi jóváhagyás érkezett volna a homofób beszólásokra.

Szurovecz Illés
POLITIKA