Éves parlamenti meghallgatásán vett részt az építési és közlekedési miniszter, aki olyan határozottsággal és lendülettel beszélt, hogy a gyanútlan hallgató azt hihette, minden rendben van a magyar közlekedésben. Azért Márki-Zay Péternek is odaszúrt.
A rendőrök szerint öngyilkos merénylet történt.
Mindez szűk egy órában.
Legalábbis október végéig nem jelentek meg a szeptemberi adatok. A július, majd az augusztus is negatív rekordokat hozott.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a gyanú.
A miniszter pár napja „látványterv vitézekről” is posztolt, a volt államtitkára egy pénteki IC-vel illusztrálta, milyen jók a legjobbak.
Hegyi Zsolt szerint a MÁV késései részben abból adódnak, hogy túl sokan utaznak vonattal.
Nyári körülmények között szokott ilyen hibaszázalékkal dolgozni a vasút.
Úgyhogy az ellenzék fejezze be a MÁV lejáratását!
A 870 kilométeres Rail Baltica vasútvonal Tallinnt, Rigát és Vilniust köti majd össze Varsóval. A projekt a háború óta kiemelten fontos lett a NATO-nak és a balti államoknak is.
Lázár János jelentette be, hogy leadták a hitelkérelmet.
Az ügyben hatósági vizsgálat indult.
És ez nem vicc.
Belső dokumentumokból tudjuk: az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához. A beruházás részleteit titokban tartják, így eddig nem tudhattuk, hogy a miniszterelnök közvetlen családtagjai is profitálnak belőle.
Több vasútvonalon is szünetelhet a forgalom a várható heves esőzések miatt.